Győrffy Ákos : Messze alszik

Távoli, nem nagyon szerethető arcok. Beszédük darabossága.

Napraforgótáblák. Egy sovány tehén, ahogy a holtágból iszik.

A leapadt folyó homokpadjainak gömbölyded formái.

Mibe kapaszkodnak. Milyen felületekre kúsznak fel, mint

a borostyán. Milyen anyagba mélyesztik karmaikat, hogy

el ne mozdíthassa onnan őket semmiféle erő.

Hanyatt a búzában. A lélek illata, ami a bőr pórusain

keresztül, leginkább a nyakszirt és a fülcimpák táján

tör a felszínre, és ott olajos fénnyel ragyog. A szélben

megdőlő kalászok. Több. Túl. Felülről tör életébe

ez az illat.

Halott fecske az útszéli homokban. Szárnyain nyüzsögnek

a bogarak. Fiatal, és máris agyonhasznált testek. És mit

takar el a test. Borzalmasnak kéne lennie. A rühes, kövér,

rövid láncon őrjöngő kutyának borzalmasnak kéne lennie.

Üres. Héj. Homok. Egy évmilliók óta nem létező tenger mélyén.

Röfögés. Röfögésbeszéd. Ömlik a légy a konyhába. „Elég volt,

nem bírom. És mi van, ha nem bírom. Akkor úgy bírom tovább,

hogy nem bírom. Én itt el vagyok hagyva. Már az anyám méhébe’

el voltam hagyva. Csak krumpli, hagyma legyen. Nem vagyok

több, mint egy traktor. Nem bírok menni. Nem bírok felállni.”

Az angyal illata, ahogy felülről betör. Birkaszaros dűlőutak, sárgarigók.

A hatalmas nyárfa alatt ülve arra gondol, hogy felvágja az ereit.

A gémeskút mellett találta a rozsdás borotvapengét. Nincs különösebb

ok. Az van, hogy ül a nyárfa árnyékában, cigarettázik, és közben

a Semmi a lábujjaiból indulva lassan kúszik fölfelé a testében.

Semmi különös.

Nem messze tőle egy pásztor alszik az akácosban.

A nyári ég bárányfelhői lassan sodródnak északkeletnek.

Nem él. A történő halál, ahogy a pacsirták a mező fölött lebegnek.

A gondolatok zárt áramköreiben nem elveszni. Nézi az illattal,

fénnyel teli ürességet.

Rozsdás borotvapenge a homokban. Káposztalepke száll a pengére.

A szénaboglya tövében imádkozik. Nem tudja, hogyan kell imádkozni.

A legyek három hétig élnek, mondja majd később valaki. Nekik jó.

Három hét, az éppen elég. Úgy gondol magára, mint egy jóvátehetetlen

tévedésre.

Fekszik a katángok között, a birkalegelőn.

Valahol kimondhatatlanul messze alszik a pásztor.