Győrffy Ákos : Ugyanannyira

Egy szarvasbika levágott feje

a kocsmapultnak támasztva.

Szemei csukva, szájából vér

csöpög a padlóra. A fej körül

meleg pára, mintha nem lenne

még egészen halott, mintha

önmaga közelében lenne még,

itt van a kocsmában, tele

a kocsma az átható szagával,

és azzal a meleggel, ami ő.

Néhány órája még odafent

a tölgyerdőben járt, abban

a keskeny sávban, az éjszaka

utolsó és a hajnal első pillanatai

között, abban a megnevezhetetlen

napszakban, amely nem több,

mint egy vagy legfeljebb két perc.

Kilépett az irtásra, a hegyet

hosszában átszelő villanyvezeték

alá, megállt, aztán a következő

lépése már inkább egyfajta kiterjedés

volt, egyszerre minden irányba egy

lüktető centrumból, talán mint egy

titokzatos, láthatatlan atomvillanás,

aztán már mindenütt volt, mindentől

vagy mindenben ugyanannyira,

és még mindig nem volt hajnal,

véres bakancsnyomok

a linóleumon.