Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Győrffy Ákos : Ugyanannyira

Győrffy Ákos  portréja

Ugyanannyira (Magyar)

Egy szarvasbika levágott feje

a kocsmapultnak támasztva.

Szemei csukva, szájából vér

csöpög a padlóra. A fej körül

meleg pára, mintha nem lenne

még egészen halott, mintha

önmaga közelében lenne még,

itt van a kocsmában, tele

a kocsma az átható szagával,

és azzal a meleggel, ami ő.

Néhány órája még odafent

a tölgyerdőben járt, abban

a keskeny sávban, az éjszaka

utolsó és a hajnal első pillanatai

között, abban a megnevezhetetlen

napszakban, amely nem több,

mint egy vagy legfeljebb két perc.

Kilépett az irtásra, a hegyet

hosszában átszelő villanyvezeték

alá, megállt, aztán a következő

lépése már inkább egyfajta kiterjedés

volt, egyszerre minden irányba egy

lüktető centrumból, talán mint egy

titokzatos, láthatatlan atomvillanás,

aztán már mindenütt volt, mindentől

vagy mindenben ugyanannyira,

és még mindig nem volt hajnal,

véres bakancsnyomok

a linóleumon.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lyrikline.de

Altrettanto (Olasz)

La testa mozzata d’un cervo

appoggiata addosso al bancone

della taverna. Gli occhi chiusi,

dalla bocca sangue gocciola

sul pavimento. Intorno la testa,

bruma calda, come se non fosse

morto del tutto, come se fosse

ancora vicino a se stesso,

è qui nella taverna, dal suo odore

penetrante è pervasa la taverna, e con

quel calore, ch’è lui. Ancora alcune

ore fa camminava lassù nel querceto,

in quella striscia stretta, tra gli ultimi

istanti della notte e primi istanti

dell’alba, in quello scorcio di tempo

innominabile, che non è più di uno

o due minuti al massimo. Uscì sullo

spiazzo, sotto la linea elettrica, che

divide la montagna in lungo, si fermò,

il suo passo successivo più che altro

è un tipo di espansione, in una sola volta

dal centro pulsante in tutte le direzioni,

forse, come un misterioso lampo atomico,

dopodiché era presente dappertutto,

da tutte le cose o in ogni cosa altrettanto,

e tutt’ora l’alba non era ancora giunta,

impronte insanguinate dei scarponi

sul linoleum.

           



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap