Hartal Paul: Parmenídésszel feleselve

 Magasabb volt mint ahogy gondoltam.

Az eleai Parmenidész

A város fehér kapujánál állt türelmesen várakozva.

Melyik évben vagyunk most? kérdezte.

Kétezer ötben, válaszoltam.

Ó, mindezek az évek, dörmögte halkan.

Igen, bólintottam, ön több mint huszonöt

Századdal ezelőtt született.

Szerda delután volt és hozzá tettem:

Hexaméterekben  ön tankölteményt irt

Az igazság útjáról, ami a látszat útjával ellentétes.

Igen, emlékszem erre, mondta.

A memoriám olyan jó mint fiatal koromban.

A létezés titkát kutattam mindig

Ės megtalálni reméltem a kulcsot

A bizonyosság és állandoság

Rejtett szivéhez.

Egy ideig hallgattunk.

Aztán én törtem meg a csendet:

Egy filozófiai szótárban azt olvastam

Hogy ön hisz abban hogy a valóság

Nem változik és kifürkészhetetlen.

Hát ezt még most is igy hiszem

Mondta Parmenidész.

Ebben az esetben viszont engedje meg

hogy megkérdezzem:

Ha a valoság tényleg kifürkészhetetlen

Akkor ön hogyan tudja

Hogy az nem változik?

He was taller than I expected.

Standing at the white city gate

Parmenides of Elea patiently waited.

What year is this? He asked.

2005, I said.

All these years, he murmured.

Yes, I nodded, you were born

More than twenty five centuries ago.

You were writing in hexameters

About the Way of Truth

And the Way of Seeming,

I reminded him.

Yes, I remember that, he said.

My memory is as good as in my youth.

I used to delve into the Enigma of Being

In the quest for finding the hidden heart of

Certainty and permanence.

We were silent for a while.

And then I said:

I read in a Dictionary of Philosophy

That you believe that reality does not change

And is unknowable.

Well, I still believe that, Parmenides said.

In that case let me ask you this:

If reality is unknowable

Then how do you know

That it does not change?