Hervay Gizella: Kérlelhetetlenül

Olyan élesen látom a fölperzselt századokat,
mint haldokló a halála előtti perceket.
Úgy írom minden soromat,
mint utolsó számadást a múltról.
Idegeimben még ott vibrál a rettenet,
szememben haldoklik a múlt; nézzétek:
az emlékek szétrombolják idegeimet,
minden mosolyom egy egész forradalom.
Szégyellem öröklött félelmeimet,
szégyellek minden alázatos mozdulatot,
imát, előítéletet, önámítást,
szégyellem mindazt, amit az embertelenség
két évezrede produkált
az agyakban, gerincvelőkben...
Kemény lettem, mint a gyémánt,
kemény és kérlelhetetlen.

I see scorched centuries as clearly as
the dying do the moments that come before demise.
I write my every line like
a last accounting of the past.
Horror still vibrates in my nerves,
the past is dying in my eyes; observe it:
memories are ravaging my nerves,
my every smile is an entire revolution.
I am ashamed of my inherited fears,
ashamed of every servile motion,
prayer, prejudice, self-deception,
ashamed of all that two millennia
of inhumanity produced
in brains, in marrows…
I became as hard as diamond,
implacable and hard.