Hervay Gizella: Kapu, nap, asszonyok

A festő egymásra festette képeit, mert nem volt pénze vászonra. Láttam, ahogy képre képet festett, s az utolsó képen, a láthatón átvilágított az első, a második, a harmadik... S az utolsó kép, a látható is ilyen volt már: a napfénybe bugyolált asszony méhén átsugárzott a virág. A narancsszínű és piros napok átütöttek a vásznon, és véglegesen körülzárták az asszonyok arcát. A fehér kendők is napokká váltak s a feketék is. A kapuk mozdulatlanul lebegtek, mint az emlékek. És a napbazárt arcú asszonyok keze egymásraejtve, egymáson átnyúlva, egymásbatűnve egy leheletnyi végtelenbe veszett.