Hervay Gizella: Nosztalgia

Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,
nem viszünk mást, csak a régi szavakat,
majd rajzolunk az ablakra és énekelünk
és visszaköszön mindenki, aki leszáll;
egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,
csak tudják: ott vagyunk,
nem kell szégyellnem a kezem,
hogy kifordítva ölembe hull;
egy nap hazamegyünk,
hazavisz mindenkit a fájdalom,
szemek alatt a karikák szembeköszönnek,
torkunkban az ismerős víz íze;
egy nap hazamegyünk, két maroknyi szóval,
és egy krumpliföldön előrebukunk.
 
 

Un giorno torneremo a casa su un treno di terza classe,
non porteremo altro, solo vecchie parole,
faremo disegni sulla finestra e canteremo,
quelli che scenderanno ci saluteranno;
un giorno torneremo a casa, non ci guarderà nessuno,
soltanto prenderanno atto: che noi siamo là,
a causa delle mie mani non dovrò vergognare
per come cadono nel mio grembo rivoltate;                 
un giorno torneremo a casa,
il dolore ci riporta tutti a casa,
ci salutano gli occhi cerchiati,
nella gola il sapore dell’acqua familiare;
un giorno torneremo a casa, con due pugni di parole,
e capitomboleremo su un campo di patate.