Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Illyés Gyula: Ode a un ministro afgano per il suo conferimento in carica (Óda egy hivatalba lépő afgán miniszterhez Olasz nyelven)

Illyés Gyula portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Óda egy hivatalba lépő afgán miniszterhez (Magyar)

Nem lopsz te többet! Ami még lopható
s egyáltalán mi még emelhető vala:
magas elődeid már mind elemelék -
Kongó puszta honod! Reménytelen egén
 
kifordított zsebek gyanánt lobognak a
felhők s mögöttük mint a forgalomból rég'
kiment tallér méláz antik fénnyel a nap -
nem váltható fel ő... hunyorog arcátlanul.
 
Szegény haza! nincs más dísze már csak amit
költői raknak rá: az őszi lomb nehéz
aranya, a folyók ezüstje s hölgyei
gyémánt szeme... de te tudod mindez mit ér!
 
Te a valóságot fürkészed gondteli
arccal s objektíven! s meg nem téveszthetőn -
A helyzettel, papa, te számolni akarsz
mesterséged finom szabályai szerint...
 
Látod ami van... és - elhiszem - szived
búsong! Mit messziről édes oázisnak
véltél: délibáb volt! szélhordta homok és
állathulladékok buckán ülsz merengve...
 
Értem keserved én! Ezért volt hát vitéz
könyökforgatásod az ősi mód szerént?
Ezért hajlongásod? Ilyen pályadíjért
nyaltál miként csiga útat e polc felé?
 
Ah, eljő majd a kor, tudod akárcsak én,
eljő a nap midőn minden tolvaj felel,
remegve állsz te is köztük, - ártatlanul!
szégyenkezve dicső eleid közt: kontár!
korcsa ivadék, aki már lopni sem tudott...



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaL. A. K.

Ode a un ministro afgano per il suo conferimento in carica (Olasz)

Tu non ruberai più! Quel, ch’è ancora rubabile,
semmai quel, ch’era ancora possibile arraffare:
i tuoi predecessori altolocati avevano già sottratto tutto –
La Patria risuona vuota! Sul suo cielo senza speranze,
 
come tasche rivoltate, sventolano le nuvole
e dietro di loro, come talleri da tempo fuori
corso, il sole con luce antica s’accora –
non è più convertibile…ammicca sfacciatamente.
 
Povera Patria! Non possiede altri ornamenti, solo quel,
che gli conferiscono i poeti: l’oro pesante della fronda
autunnale, l’argento dei fiumi e gli occhi di diamante
delle sue dame…ma tu sai quanto vale tutto questo!
 
Stai riflettendo sulla realtà con il viso pensieroso,
obiettivamente e senza possibilità d’inganno –
Tu, vecchio mio, vuoi sapere, secondo le regole fini
del tuo mestiere, da che parte stare della situazione …
 
Ti rendi conto della situazione… e – ci credo – il tuo
cuore si rammarica! Quel, che da lontano ti sembrava
un dolce oasi: era un miraggio! Stai meditando seduto
sul dosso di sabbia e di rifiuti ammassati dal vento.
 
Capisco la tua amarezza! Dunque è per questo il tuo
comportamento valoroso secondo un modo antico?
Per questo i tuoi inchini? Per questa ricompensa ti sei
arruffianato, come una lumaca, per giungere al ripiano?  
 
Ah, giungerà l’epoca, lo sai, come lo so io, arriverà
il giorno in cui ogni ladro verrà chiamato a rispondere,
anche tu starai tra di loro tremando, - innocentemente!
vergognandoti tra i tuoi avi gloriosi: tu impostore!
prole bastardo, colui, che non sapeva neppure rubare…
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap