Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt

Illyés Gyula portréja

A reformáció genfi emlékműve előtt (Magyar)

Száznegyvenhármat léptem: ez a hossza

a szobor-sornak. Hírnök, ki megölt

milliók végső tisztelgését hozza,

úgy mentem el rajvonaluk előtt.

 

Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel

a hadrakelt hit zord hadnagyai,

a Vilmosok! és Coligny és Cromwell

– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!...

Hátrálnom kellett közelükből: mindet

nem fogta össze csak messzibb tekintet.

Fölhúzódtam a kert felé, a fákig

s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.

 

  S most mintha ők

álltak volna kaszárnya-számadáson

  az én szemem előtt,

  feszesen-katonásan

  kilépvén éppen akkor

a hátterül kapott nagy szikla-falból

s abból a másik, épp oly teli tömbből,

a mögéjük kövesedett időből.

 

Addig jöhettek, maguk is meredt

kövek a napfénybe, hol nem lehet

szavuk már. Szavuk immár csak a tett,

mely idővel ad magyarázatot!

Holtak, vigyázz-ban állók, szóljatok!

 

  Vagy előbb én beszélhetek?

 

Kik ott álltatok, "nem tehetve másképp",

mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,

mert a langyosat kiköpi az Isten,

kik után tárgyként maradt fönn a szándék,

  mennyi az igazság még öklötökben,

mely négy százada oly nagy esküt markolt,

mely kőbe s öröklétbe görcsösödten

tartja ma is a bibliát s a kardot?

Mit adott, melyre fölgerjedt szerelmes

dühével törtetek, a cél, ahogy

elértétek?

              Ti kérditek?

                               S ha nem lesz

örömötökre meghallanotok?

Elmondom. Épp mert nékem is keserves.

 

Álltatok égve az Úr igazától;

állt szemközt épp oly tűzzel teli tábor;

aztán dönteni kezdett ezredegyszer

  az ész helyett a fegyver

s a láng.

              Hogy várja örök üdv a lelket:

rángtak milliószám kínban a testek

csatamezőn, bitófán, vérpadon,

karón, keréken, meg a fájdalom-

szerzés új mestergépein; növesztett

egymással szemben erdőnyi keresztet

Jézus példája, végig Európán;

égtek, hogy égjen itt a kép s a "bálvány",

ott a "csalárd könyv" – városok és falvak,

hol újra emberhúst faltak a félvad

zsoldosok, eladdig míg tűz a tűzzel,

nem állt egymással szemben bűn a bűnnel,

eladdig, míg nem jött – a győzelem?

Az idő. Okosan, türelmesen

s némi humorral.

                           A kétféle had

és hit várai szemközt állanak

ma is, az én hazámban is:

a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom

vén tornyai még ágyúként vitáznak

minden beharangozáskor, vasárnap

papjaik bent még ősimód dörögnek,

de kijövet az utcán átköszönnek

s ujjon mutatják, hogy hány órakor

s kinél lesz ferbli-kör vagy harcsa-tor

s egy kis ital.

                       Szép. Magam is helyeslem;

ha pap vagyok, magam is így cselekszem:

 "értsük meg egymást!"

        De nem volt nagy ár

mégis a harminc évi döghalál,

d'Aubigné dühe, Coligny halála,

Szent Bertalan bosszútlan éjszakája,

fél Németország, a ketté törött

Európa s hogy itt volt a török

százötven évig és a mi hazánk... -

Ez lett a "győzelem"! Ezt küldte ránk

Isten azzal, hogy "napként kimutatta":

nem érte folyt a harc, hanem miatta;

ilyen volt, mit díjul szánt, a jövő:

mert volt-e vajon győztes, kit nem ő

rendelt eleve győzni?

                                   Győztetek.

Maga a Sátán győzött veletek!

Balekok voltatok, mind! Hátra arc!

Nincs jogotok egy lépés sem előre.

Törlődjetek be kőbe és időbe.

  Elveszett – eleve! – a harc!

mondtam keményen, mint aki magára

támad először is az igazával;

majd:

           Megbuktatok! A haddal simára

törölt kontinens – e fekete tábla -

közepére mi iratott eredmény?

Egy betű, egy már tréfának sem új

buta betű s az is csak magyarul:

mért több a keresztyén, mint a keresztény?

Értelmet annyi millió halott

véréből ennyit párolhattatok,

midőn – feledve, kinek mi a dolga -

karddal csaptatok ti is a Csomóba:

a Föladatba, mely épp a kötés

kibogozásával szép és merész.

Ez az "eredmény"!

                          És ha – ez se volna?!

– kondult bennem is, ahogy várható volt,

a tulsó torony az innen valóra

  (és attól fogva mind a kettő bongott)

s kelt ezredszer is – alig finomodva -

bennem a két ős ádáz szó-birokra:

a mindig úrhitű tolnai pásztor

s a csupa dac sárréti prédikátor.

Mert mi szorította kézbe a fegyvert?

Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt?

S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan

"hal el a hit" a "római mocsokban"?

Ha arra tart eszme s világ, amerre

a "tiarás templom-kufár" vezette,

ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül

s – ha úgy fordul, hát reménytelenül,

de csak annál szebb önfeláldozásképp -

odavágja, hogy "nem tehettem másképp!",

ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad

a kín, a vér, akkor nincs áldozat,

nincs – inkvizició?!

                          Ha - bár "hiába" -

Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,

jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább

fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,

valdeusok, husziták, Bocskay

írást-imát se tudó hajdui,

hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,

amilyet az imént lemosolyogtál?

Hiszed, hogy volna olyan-amilyen

magyarság, ha nincs – Kálvin?

          Nem hiszem.

 

Vagy mást mondok: szobádban volna villany,

ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe?

Hol kezdődött, hogy atomerő is van

S holnap rakétán repülsz ki az űrbe?

Övék az érdem, kiket sem a máglya

nem riaszthatott vissza, sem a gálya -

  sem harcaik bukása,

a léptenként fölmeredő "hiába"!

  Látták, vagy nem a céljuk,

azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;

a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,

úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:

előre! és ők vállalták e sorsot -

Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!

 

Álltam némán, hírhozó katonájuk,

már azt forgatva, hogy én mit kapok,

nem is őtőlük magyarázatot:

a tettektől, melyek – akár a gyermek -

magukért csak felnőttsorban felelnek.

Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:

  volt bárkié a szándék,

maga az Isten se tudhatta másképp.

 

1955



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.freeweb.hu/iratok/egyhtori

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol3
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Provanszál
Lengyel
Portugál1
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap