Illyés Gyula: Doleo, ergo sum (Doleo, ergo sum Olasz nyelven)

Minden tagom fáj, mindet érzem; fájok: vagyok!
Gyűlölöm és nevetem ezt az állapotot.

Nevetem, hogy mint házigazda, a test kin
mutatja be vendégeimként a szerveim.

Istennyilák futnak a csonton, idegemen.
Hunyt szemmel rögzitem, hol éget. Ismerkedem.

Ahány kin, annyi kézszoritás; fölszisszenek,
fintorgok, aztán: önmagammal kezelhetek!

Mit tudtam én, garat, tüdőcsúcs, máj merre van
s hogy ami hátul úgy dörömböl, a nyúltagyam.

Tudok már mindenről, mi bennem szúr, mar, kopog.
A kin, mint lámpák sora gyúl ki. Fájok: vagyok!

Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább én érzem magam!

S ez nagy tanács és nagy tanulság. Ki tudta, mi
világ és élet? Ő csak, ők, a “betegei”!

Kik tudták a valót e földön és föld fölött,
az igazságot? A szegények, a szenvedők.

Kik tudták a jövőt? Az ilyen érzékenyek.
Így lehettek a gyógyítók is a – betegek!

Szent a tanács, mit ma s örökre adni tudok:
népek vezetői, legyetek izzó idegducok!

1954

Mi duole ogni membro, li sento tutti; dolgo: esisto!
Questo stato di cose mi fa ridere e m’induce all’odio.
 
Rido, perché a me come padrone di casa, è il dolore
corporale che presenta, come ospiti, i miei organi.
 
Fulmini attraversano le ossa, i miei nervi, prendo nota
dove brucia con gli occhi chiusi. Faccio amicizia.
 
Quanti tormenti, tante strette di mano: sussulto,
faccio smorfie, poi; da solo stringo la propria mano!
 
Che ne sapevo io del laringe e del apice polmonare,  
e quel, che sul retro martella è il midollo allungato.
 
So tutto di quel, che dentro di me punge, brucia, bussa.
Il dolore come fil di lampade s’accende. Dolgo: esisto!
 
Vive in un mondo dei sogni colui, che conosce solo
il gaudio. Sto male, ma perlomeno io sento me stesso!
 
Questa è una grande lezione degna di nota. Chi sapeva
cos’è il mondo, la vita? Lui solo, loro, i suoi “malati.”
 
Chi sapeva la verità sulla terra e in alto sopra d’essa,
e la giustizia? Solo i poveri e i sofferenti.
 
Chi conosceva il futuro? Solamente i tanto sensibili.
Quindi anche i guaritori potevano diventare – malati!
 
Santo è il consiglio, che oggi e per sempre posso darvi:
governanti dei popoli, siate ardenti gangli nervosi.
 
1954