Jékely Zoltán: Lidércűző

Kancsi cigánylány, tündéri duvad,
Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
Sárga szemeddel szemem be ne fald,
Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!

Kásmír szoknyád, a rózsa-lugast,
Ne sodorítsd rám s ne mutogasd.
Eljárt felettem a huncut idő,
fogam kicsorbult s rendre kidől.

Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
kísértésbe újra ne hozd.
Vadszagú kebled arany parazsát
Arcom előtt, jaj, ne harizsáld!

Szád eleven csupa-hus hasiték,
Perzsel, ahogy buja száj soha még:
félek a csóktól, nyálkás puha rém,
szörnyű betegség s mit tudom én,

mily bonyodalmak tömkelege –
Ebből elég volt, már elegem!
S a combod, a talpad, az inda, a kacs,
Undorító s be mohó, be makacs!

Vén vagyok én már, gyatra öreg,
tán a halálba szorít az öled.
Iszonyú erdő mélyire csalsz,
ott megölelsz, kirabolsz, bekaparsz…