Jókai Mór: Óh Petőfi, ha most élnél!

Óh Petőfi, ha most élnél!

Óh, Petőfi, ha most élnél,

Vajon mihez kezdenél itt?

Élnéd-e úgy a világot,

A hogy a többiek élik?

Szorultságból, mint poéta

Mit tehetnél mindenfélit?

Adnál-e ki divatlapot,

Változatos melléklettel?

Czifra bolond divatokat,

S hozzá egész tisztelettel

Irnád-e, hogy most ezt hordják,

Azt a "régit" hát feledd el!

Vagy élczlapot szerkesztenél?

Próbálgatva, hogyan lehet

Álruhában átszöktetni

Egy-egy ártatlan ötletet?

S hányni a czigánykereket,

Mikor már senki sem nevet?

Vagy beállnál, mint munkatárs

Egy-egy taposó-malomba:

Irni Schleswigről, Bismarkról

Pesti Naplóba vagy Honba?

Épen neked való volna

Ez a munka, ez a lomha!

Vagy te is ott volnál régen,

A hol a többi poéták?

Kik a lantot elhajíták,

S biztosító-, hiteladó-

Intézetekben fogyasztják -

Nem a tintát, csak a krétát.

Vagy, nem! Volnál, a ki voltál:

Ki azt mondja, mit rég mondott,

Ki nem nézte, merre úsznak?

A hol gát volt, ott átrontott,

S bámulnának nagy szemekkel, -

- Mint gyógyíthatatlan bolondot?

Az olyan eszmékre, miként

"Azok" voltak, most nincs bolt-ár;

A te lángod kihült helye

Nem tűzhely már, - csupán oltár:

- Tisztelik; de nem főznek rajt'.

De jól jártál, hogy meghaltál!