Ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet (Magyar)
Ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet. Az arcokat figyelném, s az utcán kiválasztanék egy szimpatikus valakit, aki megállna, nyújtaná-gyújtaná a gyufát, öngyújtót… inkább a gyufát, annak hangulata van, én kissé előre hajolnék, lassan méltóságteljesen szívnám az első slukkot, hogy erőre kapjon a parázs. Köszönöm, mondanám, a szemébe néznék egy Charles Bronson szerű nézéssel, a számon oldalt préselném ki a füstöt, mert figyelmes is lennék. És mindig megvárnám, hogy valaki adjon tüzet… saját gyufával saját cigit nem gyújtanék… és adnék is persze másoknak szívesen, egyik tenyeremmel kis barlangot formálva, védve a lángot. És lehet, hogy beszélgetnénk is. Semmi különösről, csak ami jön. Néha arról, ami megy.
És minden dohányos így tenne, tüzet kérne, mert íratlan szabály lenne, hogy tüzet kérni kell! És jó érzés lenne az is, ha Tőled kérnének tüzet, mert Téged megtaláltak, kiválasztottak. Lennének, akik számolnák, hogy hányszor adtak, hányszor kértek, csak maguknak. Lehet, hogy egymásnak elmondanák, hogy például ebben a hónapban, Te vagy a második, aki... És a második némán, de mosolyogva bólogatna, hogy érti ezt...
És írnának róla száz év múlva, hogy ez milyen szép szimbólum a huszadik század végéről, talán régebbről, egyesek az őskori hajszálgyökeret emlegetnék, átadni egymásnak a fényességet, a lángot.
Igen elterjedne. Talán az egész világon. És neves társasági magazinok kinyomoznák, hogy ez ugyanúgy Magyarországról van, mint maga a gyufa. És erre is büszkék lennének ükunokáink. Nekem ez tetszik. Igen, azt hiszem, ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet. Feltöltő | N.Ullrich Katalin |
Az idézet forrása | Jóféle csönd, Hungarovox Kiadó |
Megjelenés ideje | 2018 |
|
Se fumassi, chiederei fuoco sempre agli altri (Olasz)
Se fumassi, chiederei fuoco sempre agli altri. Osserverei i visi per strada, sceglierei un tipo simpatico, lui si fermerebbe, mi porgerebbe – accenderebbe un fiammifero, l’accendino… meglio un fiammifero, crea una certa atmosfera, io mi piegherei un po’ in avanti, la prima boccata tirerei piano, solennemente, per far sì, che la brace possa rinvigorirsi. Grazie, gli direi e gli guarderei negli occhi con uno sguardo alla Charles Bronson, emetterei il fumo al lato della bocca, per rispetto all’altro. E attenderei sempre, che qualcuno mi dia del fuoco…Non accenderei mai la propria sigaretta con il proprio fiammifero…e naturalmente darei anche volentieri fuoco agli altri, formando un piccolo incavo con la mano, difendendo la fiamma. Probabilmente ci metteremmo anche a conversare. Su niente in particolare solo su quel, che arriva. A volte su ciò, che sta passando. E così farebbe ogni fumatore, chiederebbe fuoco, perché sarebbe una regola non scritta, che il fuoco deve essere chiesto! E anche se chiedessero fuoco a Te sarebbe una bellissima sensazione, perché vorrebbe dire, che t’avevano trovato, sei stato scelto. E ci sarebbero alcuni, che conterebbero quante volte avevano dato e per se stessi quante volte avevano chiesto. E’ probabile, che tra di loro racconterebbero, che per esempio in questo mese Tu sei il secondo, che… E il secondo sorridendo in silenzio annuirebbe che capisce cosa intendi… E dopo cent’anni si scriverebbe di questo, che è un bel simbolo della fine del ventesimo secolo, o forse anche di prima, alcuni si riferirebbero addirittura alle radici antiche, al passare della luminosità, della fiamma, da una persona all’altra. Sì, si diffonderebbe. Forse in tutto il mondo. E rinomate riviste di costume appurerebbero, che viene dall’Ungheria, come i fiammiferi stessi. E i nostri pronipoti sarebbero orgogliosi anche di questo. A me piace l’idea. Sì, credo, che se fumassi, chiederei fuoco sempre agli altri.
|