Jóna Dávid: Nothing unusual (Semmi különös Angol nyelven)

Úgy alakult, hogy a városban találkoztunk.
Ahogy érkezett, olyan volt, mint egy mentegetőző idegenvezető,
esernyője, mint óriás szempilla csukódott le kezében...

Aztán csak átléptünk a csenden, vettünk egy zserbót, vagyis kettőt
és egy capuccinót is, melynek habjába kiskanállal rajzoltam.

Szerettem ezt az eső utáni párás meleget, amiben sétáltunk,
kézfejét simogattam, ott olyan puha a bőre, mint a kismacska talpa.

Július volt. És szerda. És semmi különös. Megkértem a kezét.

As it happened, we met in town.
When she arrived, she was like a travel guide making excuses,
her umbrella closed like a giant eyelash in her hands…
 
We stepped over the silence then, bought a slice or two of Gerbeaud cake,
and a cappuccino, too, into the foam of which I drew with the spoon.
 
I loved the steamy warmth after rain in which we walked,
stroked the top of her hand, her skin was as soft there, as a kitten's sole.
 
It was July. And Wednesday. And nothing unusual. I asked her for her hand.