Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Jóna Dávid: Begegnung (Találkozás Német nyelven)

Jóna  Dávid portréja
Répás Norbert portréja

Vissza a fordító lapjára

Találkozás (Magyar)

Szembe jött velem az utcán egy öregasszony,
lassított, megállt, mint aki régi ismerőst lát,
de nem biztos benne.
 
Fehér ruhájában olyan volt,
mint egy belső nélküli paplanhuzat,
fehér és gyűrött.
Láthatóan megszédült,
mintha nem tudta volna, hogy épp hol van.
Azt hiszem tényleg nem tudta.
 
Nehezen vette a levegőt,
egy sóhaj, mint valami fátyol, az arcára hullott.
A szája széle remegett és azt suttogta nekem:
nincs tovább…
 
A buszmegállóból néhányan odaléptek hozzá,
kérdezgették, hogy jól van-e,
de a néni csak engem figyelt,
kicsit előre hajolt,
mintha egy ablakon nézett volna ki,
tőlem várt valami választ.
 
Száraz, kékes-szürke szemeiben
ekkor megjelent a gyerekkori arcom.           
Főztem Neked, amit szeretsz, mondta halkan.
 
Lehajoltam hozzá. Átöleltem.
Az öleléstől megnyugodott.
Visszaölelt.
Keze hideg volt, csontos és erőtlen, mint
az őszi napfény.
 
Sosem találkoztunk azelőtt.



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaJóna Dávid

Begegnung (Német)

Eine alte Frau ging die Straße entlang,
wurde langsamer, blieb stehen, als ob Sie einen
alten Bekannten sah, aber nicht ganz sicher war.

In ihren weißen Kleidern wirkte sie
wie ein leerer Bettüberzug,
weiß und zerknittert.
Sie schien plötzlich schwindelig,
als ob Sie nicht wüsste, wo Sie gerade ist.
Ich denke, Sie hat es wirklich nicht gewusst.

Sie atmete schwer, ein Seufzer
fiel wie ein Schleier auf ihr Gesicht.
Ihre Lippen erzitterten als sie mir
zuflüsterte: es ist vorbei...

Einige Leute kamen von der Bushaltestelle auf sie zu,
und fragten, ob sie in Ordnung sei,
aber sie beobachtete bloß mich,
Sie beugte sich ein wenig nach vorne,
als ob Sie aus einem Fenster schauen würde,
Sie erwartete irgendeine Reaktion von mir.

In ihren trockenen, blau-grauen Augen
erschien dann auf einmal mein Kindheitsgesicht.
Ich habe dir dein Lieblingsgericht gekocht, sagte Sie leise.

Ich beugte mich zu ihr. Umarmte Sie.
Die Umarmung beruhigte Sie.
Sie umarmte auch mich.
Ihre Hände waren kalt, knochig und schwach,
wie das herbstliche Sonnenlicht.

Wir haben uns noch nie zuvor getroffen.



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásatranlator

minimap