Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Jóna Dávid: mendicante nella notte (koldus az éjben Olasz nyelven)

Jóna  Dávid portréja

koldus az éjben (Magyar)

az álmom néha magához kéret,

a száműzött remény érvei jók,

az ösztönöknek szép elégtétel,

a kikötőt felejtő búvárhajók

 

mázsás hitének dől be a rítus,

levét ereszti, ha szorít a prés,

ujjbegy ha néha porba is rajzol,

átmenet lesz, nem megérkezés

 

koldus zsebében ott lesz a holnap,

miközben gyötri a penészes múlt,

virrasztott szemnek hideg a reggel,

árnyékot látott, hát utánanyúlt

 

megszokást féltő voltaképp ember

törékenységét védi a csend,

homokba ásott fejjel nem hallja

a vétkező múltat, mi jelent teremt

 

kőpadlón koccan az üres pohár,

tompa magány, ha alámerül,

itt hagyott mondat ránt le a mélybe,

s a kobaltkék éjben ellenszegül

 

a nyugalom csikkjét tapossa más is,

parazsát veszti az élet megint,

fekszik a földön a kidobott lélek,

káromkodik egyet, s megint beint

 

kidobott paplan, zacskó a zoknin,

kartonra feküdt újra az est,

rongyos felhők alatt a város,

koldus a lélek, koldus a test



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaa szerző

mendicante nella notte (Olasz)

a volte il mio sogno mi richiama a sé, gli

argomenti della speranza esiliata son buoni,

per gli istinti è una gran bella soddisfazione,

il rituale cede alla fede dei sommergibili

 

dal peso eccessivo scordante il porto,

se la pressa schiaccia, rilascia liquido,

se il dito a volte disegna nella polvere,

sarà una transizione, non un traguardo

 

il domani si cela nella tasca del mendicante,

mentre è dal passato ammuffito tormentato,

per gli occhi insonni è fredda la mattinata,

aveva visto un ombra, cerca di afferrarlo

 

il silenzio protegge la fragilità dell’uomo

che teme per la propria consuetudine,

con la testa sotto sabbia non sente il suo

passato peccatore, creatore del presente,

 

bicchiere vuoto tintinna sul pavimento

di pietra, solitudine opaca, se s’immerge,

la frase lasciata qui ti trascina a fondo,

s’oppone nella notte color blu cobalto,

 

la cicca della quiete pestano anche gli altri,

la vita smarrisce di nuovo la sua cinigia,

l’anima scaraventata fuori giace a terra,

borbotta una bestemmia, la coltre scartata

 

t’invita nuovamente, sacchetto sui calzini,

la sera si distende nuovamente sul cartone,

la città giace ansimante sotto nuvole lacerate,

mendicante è l’anima, mendicante il corpo

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap