Jóna Dávid: mendicante nella notte (koldus az éjben Olasz nyelven)
koldus az éjben (Magyar)az álmom néha magához kéret, a száműzött remény érvei jók, az ösztönöknek szép elégtétel, a kikötőt felejtő búvárhajók
mázsás hitének dől be a rítus, levét ereszti, ha szorít a prés, ujjbegy ha néha porba is rajzol, átmenet lesz, nem megérkezés
koldus zsebében ott lesz a holnap, miközben gyötri a penészes múlt, virrasztott szemnek hideg a reggel, árnyékot látott, hát utánanyúlt
megszokást féltő voltaképp ember törékenységét védi a csend, homokba ásott fejjel nem hallja a vétkező múltat, mi jelent teremt
kőpadlón koccan az üres pohár, tompa magány, ha alámerül, itt hagyott mondat ránt le a mélybe, s a kobaltkék éjben ellenszegül
a nyugalom csikkjét tapossa más is, parazsát veszti az élet megint, fekszik a földön a kidobott lélek, káromkodik egyet, s megint beint
kidobott paplan, zacskó a zoknin, kartonra feküdt újra az est, rongyos felhők alatt a város, koldus a lélek, koldus a test
|
mendicante nella notte (Olasz)a volte il mio sogno mi richiama a sé, gli argomenti della speranza esiliata son buoni, per gli istinti è una gran bella soddisfazione, il rituale cede alla fede dei sommergibili
dal peso eccessivo scordante il porto, se la pressa schiaccia, rilascia liquido, se il dito a volte disegna nella polvere, sarà una transizione, non un traguardo
il domani si cela nella tasca del mendicante, mentre è dal passato ammuffito tormentato, per gli occhi insonni è fredda la mattinata, aveva visto un ombra, cerca di afferrarlo
il silenzio protegge la fragilità dell’uomo che teme per la propria consuetudine, con la testa sotto sabbia non sente il suo passato peccatore, creatore del presente,
bicchiere vuoto tintinna sul pavimento di pietra, solitudine opaca, se s’immerge, la frase lasciata qui ti trascina a fondo, s’oppone nella notte color blu cobalto,
la cicca della quiete pestano anche gli altri, la vita smarrisce di nuovo la sua cinigia, l’anima scaraventata fuori giace a terra, borbotta una bestemmia, la coltre scartata
t’invita nuovamente, sacchetto sui calzini, la sera si distende nuovamente sul cartone, la città giace ansimante sotto nuvole lacerate, mendicante è l’anima, mendicante il corpo
|