Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

József Attila: A város peremén

József Attila portréja

A város peremén (Magyar)

A város peremén, ahol élek,

beomló alkonyokon

mint pici denevérek, puha

szárnyakon száll a korom,

s lerakódik, mint a guanó,

keményen, vastagon.

 

Lelkünkre így ül ez a kor.

És mint nehéz esők

vastag rongyai mosogatják

a csorba pléhtetőt -

hiába törli a bú szivünkről

a rákövesedőt.

 

Moshatja vér is - ilyenek vagyunk.

Uj nép, másfajta raj.

Másként ejtjük a szót, fejünkön

másként tapad a haj.

Nem isten, nem is az ész, hanem

a szén, vas és olaj,

 

a való anyag teremtett minket

e szörnyű társadalom

öntőformáiba löttyintve

forrón és szilajon,

hogy helyt álljunk az emberiségért

az örök talajon.

 

Papok, katonák, polgárok után

igy lettünk végre mi hű

meghallói a törvényeknek;

minden emberi mű

értelme ezért búg mibennünk,

mint a mélyhegedű.

 

Elpusztíthatatlant annyian,

mióta kialakult

naprendszerünk, nem pusztítottak

eddig, bár sok a mult:

szállásainkon éhinség, fegyver,

vakhit és kolera dúlt.

 

Győzni fogó még annyira

meg nem aláztatott,

amennyire a csillagok alatt

ti megaláztatok:

a földre sütöttük szemünk. Kinyilt

a földbe zárt titok.

 

Csak nézzétek, a drága jószág

hogy elvadult, a gép!

Törékeny falvak reccsennek össze,

mint tócsán gyönge jég,

városok vakolata omlik,

ha szökken; s döng az ég.

 

Ki inti le - talán a földesúr? -

a juhász vad ebét?

Gyermekkora gyermekkorunk. Velünk

nevelkedett a gép.

Kezes állat. No, szóljatok rá!

Mi tudjuk a nevét.

 

És látjuk már, hogy nemsoká

mind térdre omlotok

s imádkoztok hozzá, ki pusztán

a tulajdonotok.

De ő csak ahhoz húz, ki néki

enni maga adott...

 

Im itt vagyunk, gyanakvón s együtt,

az anyag gyermekei.

Emeljétek föl szivünket! Azé,

aki fölemeli.

Ilyen erős csak az lehet,

ki velünk van teli.

 

Föl a szívvel, az üzemek fölé!

Ily kormos, nagy szivet

az látott-hallott, ki napot látott

füstjében fulladni meg,

ki lüktetését hallotta a föld

sok tárnás mélyeinek!

 

Föl, föl!... E fölosztott föld körül

sír, szédül és dülöng

a léckerités leheletünktől,

mint ha vihar dühöng.

Fujjunk rá! Föl a szivvel,

füstöljön odafönt!

 

Mig megvilágosúl gyönyörű

képességünk, a rend,

mellyel az elme tudomásul veszi

a véges végtelent,

a termelési erőket odakint s az

ösztönöket idebent...

 

A város peremén sivít e dal.

A költő, a rokon,

nézi, csak nézi, hull, csak hull a

kövér, puha korom,

s lerakódik, mint a guanó,

keményen, vastagon.

 

A költő - ajkán csörömpöl a szó,

de ő, (az adott világ

varázsainak mérnöke),

tudatos jövőbe lát

s megszerkeszti magában, mint ti

majd kint, a harmóniát.

 

1933 tavasza



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol2
Eszperantó
Észt
Finn
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap