Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

József Attila: Tauch auf aus der Flut (Bukj föl az árból Német nyelven)

József Attila portréja

Vissza a fordító lapjára

Bukj föl az árból (Magyar)

Ijessz meg engem, Istenem,

szükségem van a haragodra.

Bukj föl az árból hirtelen,

ne rántson el a semmi sodra.

 

Én, akit föltaszít a ló,

s a porból éppen hogy kilátszom,

nem ember szívébe való

nagy kínok késeivel játszom.

 

Gyulékony vagyok, s mint a nap,

oly lángot lobbantottam - vedd el!

Ordíts reám, hogy nem szabad!

Csapj a kezemre menyköveddel.

 

És verje bosszúd, vagy kegyed

belém: a bűntelenség vétek!

Hisz hogy ily ártatlan legyek,

az a pokolnál jobban éget.

 

Vad, habzó nyálú tengerek

falatjaként forgok, ha fekszem,

s egyedül. Már mindent merek,

de nincs értelme semminek sem.

 

Meghalni lélekzetemet

fojtom vissza, ha nem versz bottal

és úgy nézek farkasszemet,

emberarcú, a hiányoddal!

 

1937. március-április 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet

Tauch auf aus der Flut (Német)

Erschreck mich, Herr, nimm mir den Mut,

ich brauche Deinen Zorn, wie schrecklich.

Tauche plötzlich auf aus der Flut und

 die Strömung des Nichts reißt Dich nicht mit.


Ich, der ich mich, gerammt von Rössern,

aus dem Staub eben grad nur erhebe,

spiele mit tiefen Qualen, durch Messer,

die im Herzen den Menschen erbeben.


Entzündbar bin ich, und wie die Sonne blitzt,

so hell war meine Flamme – nimm sie mir weg!

Brüll mich an, dass das doch verboten ist!

Sag mir mit sengenden Funken: Hände weg!

Prägen soll‘n mich Gnade oder Pein,

dein Urteil: Sündenfrei heißt schuldig!

Denn so ganz rechtschaffen zu sein,

brennt wie Fegefeuer, bleib geduldig!


Wie ein Klumpen in fauchender Gischt

werde ich gedreht, beim Dalieg‘n,

und allein. Eruiert ist jedes Wagnis,

doch Sinn hat nichts, rein gar nichts.


Zum Sterben halte ich geballt

den Atem zurück, und muss nicht leiden,

und eines hält mich nur in seiner Gewalt,

Menschenantlitz, Dein Ausbleiben!


März-April 1937



FeltöltőTauber Ferenc
Az idézet forrásasaját

minimap