Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

József Attila: Noc na predmestí (Külvárosi éj Szlovák nyelven)

József Attila portréja
Smrek, Ján portréja

Vissza a fordító lapjára

Külvárosi éj (Magyar)

A mellékudvarból a fény
hálóját lassan emeli,
mint gödör a víz fenekén,
konyhánk már homállyal teli.

Csönd, - lomhán szinte lábrakap
s mászik a súroló kefe;
fölötte egy kis faldarab
azon tünődik, hulljon-e.

S olajos rongyokban az égen
megáll, sóhajt az éj;
leül a város szélinél.
Megindul ingón át a téren;
egy kevés holdat gyújt, hogy égjen.

Mint az omladék, úgy állnak
a gyárak,
de még
készül bennük a tömörebb sötét,
a csönd talapzata.

S a szövőgyárak ablakán
kötegbe száll
a holdsugár,
a hold lágy fénye a fonál
a bordás szövőszékeken
s reggelig, míg a munka áll,
a gépek mogorván szövik
szövőnők omló álmait.

S odébb, mint boltos temető,
vasgyár, cementgyár, csavargyár.
Visszhangzó családi kripták.
A komor föltámadás titkát
őrzik ezek az üzemek.

Egy macska kotor a palánkon
s a babonás éjjeli őr
lidércet lát, gyors fényjelet, -
a bogárhátú dinamók
hűvösen fénylenek.

Vonatfütty.

Nedvesség motoz a homályban,
a földre ledőlt fa lombjában
s megnehezíti
az út porát.

Az úton rendőr, motyogó munkás.
Röpcédulákkal egy-egy elvtárs
iramlik át.
Kutyaként szimatol előre
és mint a macska, fülel hátra;
kerülő útja minden lámpa.

Romlott fényt hány a korcsma szája,
tócsát okádik ablaka;
benn fuldokolva leng a lámpa,
napszámos virraszt egymaga.
Szundít a korcsmáros, szuszog,
ő nekivicsorít a falnak,
búja lépcsőkön fölbuzog,
sír. Élteti a forradalmat.

Akár a hült érc, merevek
a csattogó vizek.
Kóbor kutyaként jár a szél,
nagy, lógó nyelve vizet ér
és nyeli a vizet.

Szalmazsákok, mint tutajok,
úsznak némán az éjjel árján - -

A raktár megfeneklett bárka,
az öntőműhely vasladik
s piros kisdedet álmodik
a vasöntő az ércformákba.

Minden nedves, minden nehéz.
A nyomor országairól
térképet rajzol a penész.
S amott a kopár réteken
rongyok a rongyos füveken
s papír. Hogy’ mászna! Mocorog
s indulni erőtlen...

Nedves, tapadós szeled mása
szennyes lepedők lobogása,
óh éj!
Csüngsz az egen, mint kötelen
foszló perkál s az életen
a bú, óh éj!
Szegények éje! Légy szenem,
füstölögj itt a szívemen,
olvaszd ki bennem a vasat,
álló üllőt, mely nem hasad,
kalapácsot, mely cikkan pengve,
- sikló pengét a győzelemre,
óh éj!

Az éj komoly, az éj nehéz.
Alszom hát én is, testvérek.
Ne üljön lelkünkre szenvedés.
Ne csipje testünket féreg.



Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Noc na predmestí (Szlovák)

Nad bočným dvorom večerné
svetlo sieť svoju napína,
jak vedro v studňu vnorené
tmou plní sa nám kuchyňa.

Tíš, – vstala ťarbavo a hľa,
začína kefa rajbanie;
nad ňou kus steny premýšľa,
či spadnúť dole a či nie.

Noc v olejnatých handrách kráča
a vzdychnúc, síde s oblohy,
kraj mesta dá si pod nohy.
Potom sa cez námestie stáča
s lampášom, čo má od mesiaca.

Stoja jak ruiny
fabriky a ich komíny,
no kým noc vonku vzdychá,
v nich hustne ešte masívnejšia tma,
podstavec ticha.

A cez obloky tkáčovní
v snopoch svetla steká
luna mäkká,
jej jagavý lúč strieborný
jak vlákno prúdi cez brdá
a pokým stojí robota,
do rána tkajú stroje hundravé
tkáčkam ich sníčky splývavé.

A obďaleč zas k stínu stín,
jak klenbovitý cintorín:
skrutkáreň, železiareň, cementáreň.
Tajnosť chmúrneho zmŕtvychvstana
závody tieto strážia v sne.
Kás‘ mačka kutre na ohrade
a nočný vartáš z povery
hneď v svetlonosa uverí, -
dynamá ako chrobáci
chladno sa lesknú v rade.

Zapískal rušeň.

V hustnúcom šere vlaha pláva,
Spadnuté lístie ohmatáva
a prach na ceste
obťažkáva.

Tu strážnik kročí na chodník,
Tu hundrajúci robotník.
A, roznášajúc letáky,
prebehne tu-tam
súdruh nejaký.
Pred seba ňuchá ako pes
a ako mačka vetrí dozadu,
vyhýbajúc sa lampám,
čo na ceste si staly do radu.

Kazí sa svetlo v ústach krčmy,
mláku dávi jej okien pár;
lampa dnu bliká mdlými lúčmi,
pod ňou nádenník samotár.
Drieme si krčmár, nemá práce,
chrup cerí k stene, chrápal by,
žiaľ skypel mu hor’ schodmi, plače.
Revolúciu velebí.

Pleskotajúce vody stuhly
jak vychladnutý kov.
Vietor jak bludné psisko chodí,
jazyk mu visí, strebe vody
z barín i jarčekov.
Slamníky ako plte nemo
po prúde noci plávajú –
skladište loď je uviaznutá,
slieváreň ponton železný,
a slievač nad kadlubom sní,
dieťatko si v ňom uliať húta.

Vlhké je všetko, ťažké všetko.
Bedárskych krajín mapy tu
maľuje pleseň svojou štetkou.
A tamto v pustých lučinách
handry na biednych travinách
a papier. Šuští! Ani hnúť,
darmo sa vypína...

Slizké tvoje vetry sa podobajú
špinavým plachtám, čo tu vlajú,
ó noc!
Na nebi visíš ako na niti
vetchý perkál a ako na žití
smútok, ó noc!
Noc chudobných! Mne uhlím buď,
rozfakli sa cez moju hruď,
železnú rudu vo mne tav,
z nej nákovu mi v srdci sprav,
kladivo, čo vie ukuť raz-dva
kĺzavú čepeľ pre víťazstvá,
ó noc!

Vážna je noc, ťažké jej tmy.
Ja už tiež, bratia, spal by som.
Každý chráň dušu pred trudmi.
Každý chráň telo pred plazom.



KiadóSlovenský Spisovateľ, Bratislava
Az idézet forrásaNie ja volám

minimap