József Attila: Medáliák
Medáliák (Magyar)1 Elefánt voltam, jámbor és szegény, hűvös és bölcs vizeket ittam én, a dombon álltam s ormányommal ott megsímogattam a holdat, a napot,
és fölnyujtottam ajkukhoz a fát, a zöld cincért, a kígyót, a kovát, - most lelkem: ember - mennyem odavan, szörnyű fülekkel legyezem magam - -
2 Porszem mászik gyenge harmaton, lukas nadrágom kézzel takarom, a kis kanász ríva öleli át kővé varázsolt tarka malacát -
zöld füst az ég és lassan elpirul, csöngess, a csöngés tompa tóra hull, jéglapba fagyva tejfehér virág, elvált levélen lebeg a világ - -
3 Totyog, totyog a piócahalász, bámul, bámul a sovány kanász, lebeg, lebeg a tó fölött a gém, gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény -
egy fáradt alma függ fejem felett, a hernyó rágott szívéig szemet, kinéz hát rajta és mindent belát, virág volt ez a vers, almavirág - -
4 Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen, lehet, hogy zörej, meredt éjjelen, lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt, lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -
a cselédlány könnye a kovászba hull, ne keress csókot, ez a ház kigyúl, hazatalálsz még, szedd a lábodat - füstölgő szemek világítanak - -
5 Disznó, de akin jáspis a csülök, fábul faragott istenen ülök, hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő! meghalok s mázsás szakállam kinő
s ha megrándul még bőröm, az egek, hátamról minden hasamra pereg; hemzsegnek majd az apró zsírosok, a csillagok, kis fehér kukacok - -
6 Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi, zörget a búza: magvát kiveti, rámnéz a tó, ha belé kő esett s a sírók sóhajtotta fellegek,
a háborúkkal hívott hajnalok, ugró napok és rezgő csillagok körülkóvályogják nyugodt fejem - világizzása hőmérsékletem - -
7 A küszöbön a vashabú vödör, - szeresd a lányt, ki meztéláb söpör, a szennyes lé lapulva árad el, tajtékja fölgyűrt karján szárad el -
én is bádoghabokba horpadok, de kélnek csengő és szabad habok s végigcsattognak tengerek lován a lépcsőházak villogó fogán - -
8 Borostyánkőbe fagy be az ügyész, fekete frakkban guggolva kinéz, meredten nézi, hogy mi féltve föd, cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok, pihévé szednek hűvös kócsagok és őszi esték melege leszek, hogy ne ludbőrzzenek az öregek - -
9 Barátommal egy ágyban lakom, nem is lesz hervadó liliomom, nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, ölni szeretnék, mint mindannyian
s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg, főzelékszínű szemmel nézitek, hogy széles ajkam lázba rezgve ring s fecskék etetnek bogárral megint - -
10 Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj, boronaként a vetésen vonódj - az ég fölött, mint lent a fellegek, egy cirógatás gazdátlan lebeg
s e hűvös varázs húzva, szeliden, szakállamon majd egykor megpihen s vörös fonatján bütykömig csorog jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok - -
11 Huszonhárom király sétál, jáspiskorona fejükben, sárga dinnyét edegélnek, új hold süt a balkezükben.
Huszonhárom kölyök császkál, csámpás sityak a fejükben, görögdinnyét szürcsölőznek, új nap lángol jobbkezükben.
12 Az eltaposott orrú fekete, a sárga, kinek kékebb az ege, a rézbőrű, kin megfagyott a vér és a lidércként rugódzó fehér -
1928
|
Kérjen fordítást! |