Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

József Attila: Senza speranza (Reménytelenül Olasz nyelven)

József Attila portréja

Reménytelenül (Magyar)

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március



Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Senza speranza (Olasz)

Lentamente, vagheggiando
 
L’uomo infine giunge sul sabbioso,
desolato e bagnato bassopiano,
si guarda intorno trasognato, la sua
assennata testa annuisce, non spera.
 
Io stesso cerco di guardar in giro
con noncuranza e senza inganno.
Bagliore argentato della scure
sta giocando sulle foglie del pioppo.
 
Mio cuore seduto sul ramo di niente
suo piccolo corpo trema silente,
si radunano intorno mitemente
e stanno a guardare tutte le stelle.
 
Un cielo color ferro…
 
In un cielo color ferro sta girando
il dinamo laccato e fresco.
Oh, voi silenziose costellazioni!
La parola sfavilla tra i miei denti - -
 
Dentro di me cade il passato, come
la pietra attraverso lo spazio silente.
Il tempo muto e blu si dissolve,
la lama della spada brilla: i miei capelli - -
 
I miei baffi si distendono come un bruco
grasso sul labbro dal sapore evaporato.
Mi duole il cuore, le parole diventano fredde.
Ma tanto non v’è nessuno a cui rivolgerle - - 
 
marzo 1933.
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap