Jobbágy Károly: Madarak
Madarak (Magyar)A villamos csörög, cseng, vasat ölel a vas, sikít, csikordul, fényes tagjait villantja; közben fölzeng – mint hat gépágyú robbanó robaja – egy kipufogó.
Ebben a szörnyű, állati zsivajban látom, hogy Kati felnéz és aztán rámnevet, s meg is szólal: „Te! Figyeled? Rigó!” Rigó? Hol? – „Hallgasd!” S újra csak sivít a dinamó s lecsap egy láda döngve valahol. Kati csak néz és felkacag: – „Szépen dalol !”
Nem birom már. Játszik velem? De egy félpercre hirtelen elhal a zaj s már hallom én… – nem képzelgés, vízió – ot ül a televízió – antennán s fütyül csodamód a rigó. Aztán a zajokkal teli város azonnal elnyeli.
De engem furdal a talány: Hogy hallotta meg ez a lány? Nem vagyok én sem süket még, szeretem is a füttyöket, de itt, hol zúg a nép s a gép nem veszem észre semmikép.
S rájöttem. Kétség sem maradt: Hallják egymást a madarak. Zajokon át, s nem kell se drót, se szél, se víz, se más közeg… meghallja rigó – a rigót.
„… S mindig a csúcsra, oda ül; ha egyedül, hát egyedül…” – folytatja az én madaram, néz, visszanéz mindúntalan, de aztán, – mint ki hazajött, fészket rak karjaim között s megszólal dallamos, rigó- hangján fel is sóhajtva: „Ó! Itt, itt, de jó!”
|
FordításokSzerbPtice Fehér Illés Kérjen fordítást! |