Juhász Gyula: Anna eeuwig (Anna örök Holland nyelven)

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen

De jaren kwamen, vergingen, je verdween
uit mijn herinneringen langzaam, verbleekte
je aangezicht in mijn hart , vervaagde
de boog van je schouder en vervloog je
stem en ik ging niet achter jou aan
in de steeds diepere wouden van 't leven.
Nu kan ik al je naam kalmer uitspreken,
Nu doen je blikken me niet meer sidderen,
Nu weet ik dat je één was van de velen,
Jeugdige dwaasheid die vergaat, desondanks
denk niet mijn lief dat ‘t vergeefs gebeurde
dat ‘t geheel voorbij is. Oh, geloof ‘t niet!
Want je leeft voort in al mijn scheef gegleden
stropdassen, in al mijn verkeerde woorden
en in al mijn verwarde begroetingen
Je leeft voort in al mijn verscheurde brieven
en in mijn gehele mislukte leven
Je leeft en heerst voor altijd en eeuwig, Amen.