Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kálnoky László: La morte del traduttore letterario (A műfordító halála Olasz nyelven)

Kálnoky László portréja

A műfordító halála (Magyar)

Egyre gyakrabban látom képzeletben,
milyen leszek húsz évvel öregebben:
ütött-kopott, őszes-kopasz, sovány;
egy eszpresszó a dolgozószobám,
ott körmölök, a koffein
eufóriáját zabálva,
s meszesedő érfalaim
figyelmeztetnek a halálra.
Mégsem agyszélhűdés, embólia
leselkedik rám. Furcsább lesz a végem:
szilánkra kell annak hasadnia,
aki fordított teljes életében.
Ha meghalok, fakadjatok kacajra,
szíveteket a részvét meg ne csalja.
Mondjatok rám kemény ítéletet:
„Végre megkapta, amit keresett
ez a bolond, ki buzgón töltögette
saját vérét idegen szellemekbe,
s ha rendelésre új munkába kezdett,
lefarigcsált szívéből egy gerezdet.
Talán kincset kapott, de nem kimélte,
s mint a krumplicukrot, olcsón kimérte.
Belül így lett mindegyre üresebb,
már nem tartotta semmi… szétesett.
S most mi? Szemétdombra való salak.”
 
Ne legyetek hozzám irgalmasak!



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásawww.pim.hu

La morte del traduttore letterario (Olasz)

Vedo sempre più spesso nel mio imaginario
l’aspetto che avrò tra vent’anni, da vecchio:
ridotto male, brizzolato - canuto e macilento;
una caffetteria, il mio studio non è altro,
scribacchierò, ingozzandomi
con l’euforia della caffeina,
e le pareti calcificanti delle mie vene
m’avvertiranno della vicina morte.
Eppure non è l’ictus o l’embolia, che saranno
la mia insidia. Avrò una fine più strana:
chi per tutta la vita ha fatto il traduttore,
in mille schegge dovrebbe spezzarsi.
Alla mia morte fatevi una bella risata,
che i vostri cuori non inganni la misericordia.
Esprimete su di me un giudizio severo:
“Finalmente aveva ottenuto, quel che cercava,
questo matto, che travasava alacremente
negli spiriti estranei il proprio sangue,
e se, su ordine iniziava un nuovo lavoro,
a un pezzo del suo cuore aveva rinunciato.
Forse gli è capitato un tesoro, ma lo trattava senza
riguardo, e come caramelle svenduto a poco prezzo.
Così nell’intimo è diventato sempre più vuoto,
ormai niente lo teneva insieme… s’è frantumato.
Ed ora cos’è diventato? Scoria buona per mondezzaio.
 
Che nessuno abbia misericordia di me!
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap