Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kányádi Sándor: Şoricelul călător prin lume (Világlátott egérke Román nyelven)

Kányádi Sándor portréja

Világlátott egérke (Magyar)

Egy árva mezeiegérke megunta a hosszú őszi esőket, s meg a koplalást. Gondolt egyet, bemerészkedett a faluba. Tudta az egértörténelmet. Hallotta az öregebbektől, hogy a házi egereknek, azoknak mindenük megvan. Pince, kamra, padlás tele minden jóval. Egyedül csak a macskától kell óvakodniok. Még örültek is a házi egerek, amikor a falu legszélső házának pincéjébe besurrant. De amikor kiderült, hogy nemcsak látogatóba jött, hanem a telet is ott szándékozik tölteni, akkor bizony már-már a rokonságot is kezdték kétségbe vonni.
– Aki mezeinek született, maradjon mezei – mondta bajszát megpödörítve a főegér. – Magunk is szűkösen vagyunk. Meg aztán itt a macska. Az még az egerésző rókánál meg a sasnál is szemfülesebb, furfangosabb. Egy-kettőre karmába kaparint.
– Bizony, bizony! – cincogták kórusban a többiek.
– Kivált, ha megtudja, hogy milyen ínyencfalatnak való érkezett.
– Könnyen megtudhatja.
– Meg bizony, meg bizony.
– S akkor aztán jaj neked, jaj neked!
Szép egy rokonság – riadt meg a kis mezeiegér –, ezek még képesek lesznek följelenteni engem a macskánál.
– Cini-cin, fuss, ha tudsz, cin-cici, fuss, ha tudsz! – Azzal már ott se voltak. Mintha a föld nyelte volna el őket. A nyirkos pince földje.
Elsötétült a világ. A nyitott pinceablakban megjelent a macska.
– Följelentettek. Föl! A nagy cincogásukkal. Jaj nekem! Végem van, végem! – dermedt meg a kisegér.
– Hát te kiféle vagy? Vagyis voltál! – morrant a macska, és már ugrott is.
De ugrott az egérke is. Nem oldalt, nem hátra, hanem szembe a macskával. Elsurrant alatta. A macska még meg is csúszott a nyirkos pince földjén. Időbe telt, míg a fenekével lefékezhetett.
A kis mezeiegér örömében még el is viccantotta magát. Így szoktak ők egérutat nyerni kinn a mezőn a sassal, rókával szemben is. Most már magabiztosan kuporodott a legalacsonyabban ülő kád alatt. Ahová egy nagyobbfajta házi egér is nehezen juthatott volna be, nemhogy a macska. Ott ült, töprengett egész éjszaka. A macska egy ideig még kerülgette a kádat. Várta, leste, hátha karma közé kaparinthatja a kis orcátlant. Még alvást is színlelt, de a kisegér nem ment lépre. Aztán amikor hallotta, hogy a macska, beletörődve a sikertelenségbe, kiugrott a pinceablakon, még szundított is egyet.
Hajnalban ismerős cincogásra ébredt. Kikémlelt s látta, hogy egy jóindulatú egérmama hívogatja:
– No, csakhogy megtaláltalak. Futtomban, ahogy visszanéztem, láttam eszes életrevalóságod. Gyere, kitaláltam valamit. Itt tovább nem maradhatsz. Tud rólad a macska. S a nemzetség is, láthattad, félti a maga kis rágnivalóját.
Fölkalauzolta a kis pártfogoltját a kamrába.
– Itt ez a bőrönd. Már be van pakolva. Nemsokára indul a gazda fia vissza az iskolába. A városba. Már el is kezdtem rajta egy kis lyukat. A sarkán, ott a legkopottabb. Tágítsd tovább, hogy beférhess. Bújj be szépen. Utazz el. Világot láthatsz. Ott kevesebb az egér. A macskák meg csak szobadíszek. Nem egerésznek. Járj szerencsével. – Azzal már be is surrant a lyukba.
A kis mezeiegér pedig egykettőre berágta magát a bőröndbe. Még valami ruhaneművel a kis lyukat is elálcázta. Mire elkészült, nyílt a kamraajtó. Meglendült a bőrönd. S a kisegér először érezte életében a repülés boldog örömét.



KiadóHolnap Kiadó
Az idézet forrásap. 5-9.

Şoricelul călător prin lume (Román)

Un şoricel orfan de câmp sa săturat de ploile intense de toamnă, şi de flămânzit. Şi-a luat inima-n dinţi şi s-a strecurat în sat. Cunoştea istoria şoarecilor. Auzise de la bătrâni, căci şoarecii de casă au de toate. Pivniţa, cămara, podul e plin cu toate bunătăţile. Doar de pisică trebuie să se ferească. Şoarecii de casă chiar sau bucurat, când sa furişat în pivniţa casei de la marginea satului. Dar când au aflat, căci n-a venit doar în vizită, ci aici vrea să petreacă toată iarna, atunci au început chiar să nege rudenia lor.
- Cine s-a născut şoarece de câmp, să rămâne de câmp – spuse răsucind mustaţa căpetenia şoarecilor. – Şi noi suntem într-un spaţiu strâmt. Apoi aici e pisica. Ea e mai deşteaptă, mai şireată decât vulpea şoricar sau ca vulturul. Unu-doi eşti printre ghearele ei.
- Desigur, aşa e! – chiţcăiau în cor ceilalţi.
- Mai ales, dacă află, ce gustare delicioasă a sosit.
- Şi poate afla usor.
- Desigur că poate, desigur că poate.
- Şi atuncia-i vai de tine, vai de tine!
„Frumoasă rudenie – speriase şoricelul de câmp – ăştia ar fi în stare să mă denunţe la pisică.”
- Ţin-ţin, fugi dacă poţi, ţin-ţin, fugi dacă poţi! – Şi între timp au şi dispărut. Parcă pamântul i-ar fi înghiţit. Pământul umed a pivniţei.
Lumea s-a întunecat. În fereastra deschisă a pivniţei a apărut pisica.
- M-au denunţat. M-au trădat. Cu chiţcăiala lor. Vai de mine! Mă omoară, sigur – încremeni-se şoricelul de câmp.
- Dar tu cine eşti? Mai bine zis, cine ai fost! – mârâia pisica, şi îndată sărise.
Dar sări şi şoricelul. Nu lateral, nu în spate, ci în faţă, spre pisică. S-a furişat pe sub ea. Pisica a alunecat pe pământul umed a pivniţei. A durat un timp, până când şi-a pus frână cu fundul.
Şoricelul de câmp de bucurie a şi chicotit putin. Astfel scăpau ei afară pe câmpie de vultur şi de vulpe. Acum sigur de sine se-nghemuia sub cada cea mai joasă. Unde un şoricel de casă mai mare, ba o pisică greu putea să-ncape. Acolo a zăcut, a stat pe gânduri toată noaptea. Pisica un timp a mai dat rotocoale în jurul cadei. Aştepta, pândea, spera să-l prinde între gheare pe micuţul obraznic. Ba chiar s-a perfăcut că doarme, dar şoricelul nu s-a lăsat fentat. Apoi, când a uzit, căci pisica, capitulând fără succes, a sărit prin fereastra pivniţei, a şi aţipit o leacă.
În zori s-a terzit pe un chiţcăit deja cunoscut. S-a uitat pe furiş, şi a auzit cum un şoarece- mamă îl cheama:
- În sfârşit, bine că te-am găsit. În timp ce am luat-o la goană, m-am uitat înapoi, şi am văzut cât eşti de isteţ. Hai, c-am născocit ceva. Aici nu mai poţi rămane. Pisica ştie de tine. Şi neamurile, după cum ai văzut bine, sunt invidoşi, îşi păzesc bucatele.
Şi-a călăuzit micuţul ocrotit în cămară.
- Aici e această valiză. E deja împachetată. Nu peste mult timp pleacă ficiorul gazdei înapoi la şcoală. În oras. Eu deja am şi început să rod o gaură mică în ea. La colţ, acolo e cea mai uzată. Lărgeşte-o, să poţi încape prin ea. Ascunde-te frumos. Călătoreşte. Poţi umbla prin lume. Acolo sunt şoareci mai puţini. Iar pisicile sunt ca nişte decoruri în casă. Nu prind şoareci. Să ai noroc. – Şi a şi dispărut în gaură.
Iar şoricelul de câmp, cât ai clipi, s-a strecurat în valiză. Cu ceva haine chiar şi gaura a mascat-o. Când a terminat, s-a deschis uşa cămarei. Valiza s-a clătinat. Şi şoricelul de prima dată în viaţă a simţit euforia zborului.



FeltöltőBandi András
Az idézet forrásasaját

minimap