Képes Géza: Nem

Néma üvöltésbe szorult tiltakozás,
         ez vagyok:
minden ellen, ami hazug, nagyképű máz
 vagy gonosz mag, nem nagyobb
mint egy pici fekete pont,
 kiterjedése nincs, mégis létezik
a rémuralomba tudja fogni a
    föld teremtményeit.

Minden él, mozog, a kőszikla is,
    felmered vagy lelapul;
még a halott is, amint felbomlik és
     új életekké alakul:
földbe, növénybe költözik át,
  állatba, emberbe megint -
Folytonos igazságtevés a
 teremtés törvénye szerint.

A másvilág nem túlvilág, nem!
  Innen-világ: a valóság,
hol nyilt tenger, öblök, szigetek
  várják a vágyak hajósát.
Aki akarja, csak maradjon meg
   a képzelt túlvilágnál,
hol hüdött mosolyba merevedik
  egy műanyag-világtáj.

Elakadt az időben, aki
  tökéletesnek tartja magát:
önmagából szobrot csinál,
  bebalzsamozott mumiát.
Aki él: más lesz, megint más
   számtalan fokon át:
felhőkben és hullámverésben
    leli meg rokonát.

A kő is változik, de a
    kövület már soha:
belezárva sok-százezeréves
 pók, páfrány, egy láb nyoma;
ezek a moccanatlanba már
   örökre belekövültek -
De messze néz, derüsen mosolyog
  a meg-nem-merevült hegy.

A szél, a mindenség kifutója
  nemcsak virágport röpit:
viszi-hozza, szerteszét szórja
    a fák gondolatait.
De az se baj, ha a fölborzolt földre
   szélcsend hálója hull:
a fák raja magába mélyed -
    tünődik szótlanul.

Eljön a nap, mikor az ember,
  a hegy, a viz, fa és szél
úgy fog össze és úgy beszél majd
  együtt mint test és vér.
Míg ezt irom, a citromfámra
  villan fürkészve szemem:
biztat, hogy akik leszerelnének,
  vágjam szemükbe: „Nem!”