Kamarás Klára: A félelem

A félelem bekúszik, mint a köd,
s belep már minden ajtót, ablakot,
és nem segít, ha többé nem nyitok
rést reszketőn bezárt öreg szívemre.

Magam vagyok. Én eddig szinte védett
burokban éltem, mindig gondtalan.
Most kételyek közt vágyom napra, fényre,
mint téli zugban álmodó csigák.

La paura penetra come la nebbia,
sta ricoprendo tutte le porte, finestre,
e non aiuta, se non apro più alcuna
crepa sul mio vecchio, tremante cuore.
 
Sono sola. Io sinora ho vissuto sempre
in un guscio quasi protetto, serenamente.
Ora fra mille dubbi anelo al sole, alla luce,
come nella tana invernale sognanti lumache.