Kamarás Klára: Elegia (Elégia Olasz nyelven)

Ott ült az ablak mellett.
Emlékszem, varrt szegény.
A tű parányi sebet ejtett
napbarnított kezén.

Tizennyolc éves voltam,
ki még semmit sem látott,
s megváltani készültem
gőgösen a világot.
Ahogy anyámra néztem,
egyszerre megviláglott:
Nem csak kereszthalálért,
szürke napok sodráért is
lehet valaki áldott.

Era seduta ridosso alla finestra.
Mi ricordo, poverina, stava cucendo.
L’ago le procurò una piccola ferita
sulla, dal sole riarsa, mano.
 
Avevo diciotto anni,
chi della vita ancora niente ha visto,
e mi preparavo altezzosamente
a redimere il mondo.
E mentre guardavo mia madre,
all’improvviso fu tutto chiaro:
Non solo per la crocifissione,
anche per lo scorrere dei giorni grigi
può esser qualcuno benedetto.