Kamarás Klára: Gondolatok a temetőben

Virágot – mondd – hová vigyek?
Porát sem őrzi senkinek
e föld, e fű… e temető.
Nyomunk elmossa az idő…

Kevés a hely, és minden üzlet!
Eltakarítják őseinket.
Hamvasztva, szórva, és egyéb
álszent divatból van elég.

A „nagy nevek” hullája szent,
kövükre vésnek cifra jelt,
a többit keresheted sírva…
Hová lett a rabszolgák sírja?

Fiori – dimmi – dove devo portare?
Questa terra, l’erba… questo cimitero,
non custodisce la polvere di nessuno.
Le nostre tracce spazza via il tempo…
 
Lo spazio è poco, è tutt’un affare!
Sgomberano via i nostri antenati.
Incenerendo, spargendo, di moda
ipocrita ne abbiamo a sufficienza.
 
E’ sacra la salma dei “grandi nomi”,
sulle loro pietre incidono segni ornati,
tutte le altre puoi cercare piangendo…
La tomba dei schiavi che fine ha fatto?