Kamarás Klára: Gondolatok a temetőben

Virágot – mondd – hová vigyek?
Porát sem őrzi senkinek
e föld, e fű… e temető.
Nyomunk elmossa az idő…

Kevés a hely, és minden üzlet!
Eltakarítják őseinket.
Hamvasztva, szórva, és egyéb
álszent divatból van elég.

A „nagy nevek” hullája szent,
kövükre vésnek cifra jelt,
a többit keresheted sírva…
Hová lett a rabszolgák sírja?

O floare– spune-mi – unde pot pune un fir?
Acest pământ,această iarbă…acest cimitir
nu păzeşte rămăşiţele nimănui.
Paşii n-i se vor curge prin sita timpului…

E puţin loc, şi totu-i negoţ!
Strămoşii noştri din pământ sunt scoşi.
Încinerare, împrăştiere şi din multe
alte mode ipocrite sunt destule.

Cadavrul „respectabilor de seamă”e sfânt,
semne ciudate-s pe piatra lor de mormânt,
pe ceilalţi îi poţi căuta plângând…
Oare unde e a sclavilor mormânt?