Kamarás Klára: Három özvegy balladája

Három özvegy áll a sarkon,
isten tudja, mit fecsegnek,
órák óta tart a pletyka,
megszólása embereknek.
 
Három özvegy. Víg beszédnek
nincs közöttük vége-hossza,
aki elment, siránkozás
többé vissza úgyse hozza!
 
Ha nagy-néha szóba kerül?
Szebb az emlék, mint az élet.
Maga festi mind a három,
magának a vágyott képet.
 
- Milyen is volt? Minden éjjel
ölelése hozott álmot -
így dicsekszik, kit az ura
nap-nap után ütött vágott.
 
- Hű voltam, mint szent az égben -
szól a másik, az a beste,
kit a szomszéd ölelt, ha az
ura nem volt otthon este.
                                   
- Más asszonyra rá se nézett,
engem végig úgy imádott...
(Hej, pedig sok bokor alja
mesélhetne, hogy mit látott!)
 
Már csak ez maradt, csak ennyi,
ábrándok és festett képek.
A könnyek rég felszáradtak.
Három özvegy, három élet...