Kamarás Klára: Könyörgés reményért

Most már tudom, hogy a való világ
nem rím, nem fény, nem forró pillanat.
Most már tudom, hogy mindaz, ami áll,
Összeomolhat mind egy perc alatt.
 
Tudom, hogy a könny, munka és kacaj,
a kincs, tudás, a vágy, a szív, az ész,
ha nincs előttünk cél, hit és remény,
a semmibe, a múló ködbe vész.
* * *
Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
A hitet megteremtem majd magamnak,
a ködön át az utat megtalálom,
és meglelem a célokat … ha vannak.

Ormai lo so, il mondo reale non è rima,
non è luce, non è un momento ardente.
Ormai lo so, che tutto ciò, che sussiste,
tutto può crollare in un unico istante.
 
Lo so, che la lacrima, lavoro, risata, il tesoro,
la sapienza, il cuore, la mente, il desiderio,
senza un obiettivo davanti, senza speranza e fede,
svanisce nel vuoto, nella nebbia evanescente.
 
* * *
Signore, se esisti, non darmi altro, solo speranza!
La fede saprò creare per me stessa,
attraverso la nebbia troverò la strada,
e troverò anche gli obiettivi…, se ci sono