Kamarás Klára: Tél közepén

Még túl hosszú a tél:
ez január,
s beláthatatlan a hóförgeteg.
Világunk álma mély,
és dermedő
minden tavaszra váró gondolat,
de hinni kell,
mert egyszer minden bánat véget ér.
Legyen bár hóözön,
jég, fagy, lavina, köd:
a Nap előbb-utóbb kisüt,
és az ágak között
bimbózik a remény.

Iarna încă e prea lungă:
e doar ianuarie,
şi viscolul e nemărginit.
Reveria lumii e adâncă,
şi  geroasă-i
orice gând de primăvară,
dar trebuie să speri,
odată se va sfârşi orice suferinţă.
Poate fi chiar viscol,
gheaţă, ger, avalanşă, ceaţă:
Soarele odată  va răsări,
şi printre ramuri
va mugurii speranţă.