Karádi Kázmér: Az öreg Villon

Én már túléltem a halált,
Nekem más nem maradt.
Akasztófák árnyékában
Játszadoztam a Nap alatt.

Izzott keblemben a harag,
A jó odú iránti szomjúság,
Irigyeltem a vánkost
A dolgozó fejek alatt.

S mégis, nem cserélném
Másra vándor életem.
Szél fútta rongyos kabátom,
Mely sokat látott darab.

Elvihet engem az ördög,
Csúnya cimborám.
Én mégis az Istent kérem
Födje le szemem
Megbocsátás gyanánt!

I have already out-lived death,
There's nothing more to be done.
In the shadow of the gallows
I played beneath the sun.
 
Anger was glowing in my chest,
Thirst for a better lair,
I was envying the pillow
That gave to working heads a rest
 
Yet I would not exchange my life:
The wanderer's life for me.
My wind-blown ragged coat, that garb,
Had seen much, I attest.
 
The devil may take me away:
That ugly, nasty friend.
Yet I am asking God, that He
Should come and close my eyes for me
As forgiveness in the end!