Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Karinthy Ferenc: Epepe

Karinthy Ferenc portréja

Epepe (Magyar)

Indult volna a lifthez, mikor észrevette, hogy a pulton egy nagy, vastag könyv fekszik, nyilván a telefonkönyv egyik példánya. A portás épp másfelé nézett: később maga is csodálkozott, miképp merte elemelni, annyi ember előtt. Benne lehetett az idegeiben, hogy szereznie kell egy névsort, akármi módon, hiszen ezért is jött le, a keze külön parancs nélkül is cselekedett: hóna alá szorította a kötetet, mintha az övé volna, és nyugodtan elvonult.
Fent az emeleten azonban semmit nem látott a szobája ajtaja körül, a kilincsen, küszöbön, a hasadékban vagy egyebütt, pedig kétszer is ellenőrizte a számot, hogy jó helyen jár-e. És benn se volt senki, egy levél, egy sor írás sem az asztalán vagy máshol hiába vizsgált át mindent. Nem tudta mire vélni: talán mégse jutott célhoz a kérelme, vagy csak ezután fognak intézkedni? Lehetséges, sor kerülhet rá, hogy még egy éjszakát kénytelen itt tölteni? Ez esetben a kongresszusnak csupán a második napjára érhet Helsinkibe, akkor is legkorábban a délutáni ülésre – ettől ismét olyan ingerült lett, hirtelen fejébe szaladt a vér: inkább elhessegette az egészet. Amellett jócskán el is törődött a sok lótás-futásban, ingét átizzadta, vágyott rá, hogy lezuhanyozzon. De ehhez megint ki kellett csomagolnia; szégyenszemre, útitáskájából előszednie a piperecikkeit és a mosóporos dobozát is, hogy szokásához híven rögtön kiöblíthesse a levetett fehérneműt.
Miután valamelyest fölfrissült, kényelembe helyezte magát, pizsamában és papucsban ült neki az íróasztalnál a zsákmányolt telefonkönyvnek. Kemény borítású, barna kötet volt, fedelén bepréselt, világosabb színű, kisebb-nagyobb méretű betűkkel, három egyenlőtlen hosszúságú sorban a már másutt is látott, idegen írás. A belső címlapon húsz-huszonöt vastagon szedett szó és szócsoport állt, mellettük egy-egy szám, bizonyára a közérdekű hívószámok. Ezután mintegy hétlapnyi, igen sűrű, alig tagolt szöveg következett, valószínűleg a távbeszélésre vonatkozó postai szabályzat, tudnivalók, majd több bekeretezett táblázat, talán a különféle díjtételek. Maga a névsor nyolcszáz vagy ezer, nagy alakú lapra terjedt, mindegyiken öt hasáb, s olyan apró betűkkel nyomták, Budainak erőltetnie kellett a szemét, hogy beleolvashasson. Amennyire így vaktában, csupán a tipográfia alapján megítélhette, nem betűrendes névsor volt, hanem valami szaknévsor vagy ilyesmi, különböző címszavak alá csoportosítva, szöveg és számok, vég nélkül, címszavak, szöveg és számok. Ám az a furcsa, hogy a számok – és nemcsak az elöl levők, de benn, a kötet derekán is – nem egyforma hosszúak: két-; három- vagy négyjegyűek, öt-, hat-, sőt, hét- és nyolcjegyűek, teljesen rendszertelenül, összevissza. Megpróbált feltárcsázni néhány vastagon nyomtatott, közérdekűnek tetsző számot, kevés sikerrel: a készülék nem kapcsolt, visszaadta a vonalat, vagy foglaltat jelzett, szaggatott búgással, és ha olykor kiment is a csöngetés, nemigen vették föl a kagylót, vagy ha mégis, csak a szokásos érthetetlen módon szóltak bele, hiába tett fel kérdéseket bármely általa ismert nyelven.
Ennek így nincs célja, be kellett látnia; inkább a szöveges részre fordította figyelmét. Noha az írástörténet sosem volt az ő szakterülete, régebbi tanulmányaiból többé-kevésbé még emlékezett rá, hogyan fejtette meg Champollion az egyiptomi hieroglifákat, Grotefend az óperzsa rovásos köveket, miképp oldották meg újabban a maja feliratok vagy a Húsvét-szigeti fatáblák rejtélyét. Mind ez esetekben a kutatók két-háromnyelvű emlékekkel rendelkeztek, mint a rosette-i kő vagy a persepolisi leletek, esetleg korábbi följegyzők ma már homályos, ám üggyel-bajjal, türelemmel és szerencsés leleménnyel azért kibogozható átírásaival. A módszer jobbadán azonos volt: ilyen-amolyan meggondolásokból föltételezték, hogy bizonyos jelek, jelcsoportok bizonyos szavaknak, neveknek, tehát ismeretes hangcsoportoknak felelnek meg, s utána az egyes tagokat a szövegbe máshol behelyettesítve kombinálták ki sorban a többi jel értékét, az adott írásrendszer teljes felgombolyításáig. És még így, a legváltozatosabb segédeszközök fölhasználásával is hányan és hányszor vallottak kudarcot, vagy akik eredményre jutottak is, olykor csupán évtizedek keserves fáradságával. Manapság pedig az adatok tömkelegét feldolgozó hatalmas teljesítményű számítógépek könnyítik meg a régészek effajta munkáját.
Mihez kezdjen akkor itt ő, minden segítség nélkül, egyedül, egy ismeretlen nyelv ismeretlen írásával? Milyen feltevésből induljon ki, mit vessen össze mivel, amikor semmi támpontja rá, legalábbis ez ideig, hogy melyik betűsort melyik szóhoz kapcsolja, és melyik szónak mi az értelme? Mit helyettesítsen be és hová?… Mindazonáltal nekifogott, hogy összeírja a telefonkönyvben fellelhető jeleket; a kötet utolsó lapja üres volt, oda jegyezte, másolta be egymás után, ahányféle formájút a szövegben talál. Ez a csöndes tevékenység, amely ritmusában némileg hasonlított az ő megszokott anyaggyűjtő búvárkodásához, lassanként megnyugtatta, háborgó kedélyét lecsillapította, pillanatnyilag szinte kibékítette helyzetével, s ahogy érdeklődése egy körülhatárolt, elvégzendő feladatra összpontosult, már-már elfeledte, hol van, és miként került ide. A büfében úgy jóllakott, hogy az ablakban hagyott déli maradékához hozzá se nyúlt, viszont kidugaszolta a másik üveg borát.
Megint elámult-töprengett, micsoda ábécé is lehet ez: a jelek igen egyszerűek, legföljebb két-három vonásból álltak, amilyenek az ógermán rúnák vagy az ősi sumér ékírás, bár természetesen badarságnak látszott, hogy akármi közük is legyen e rég kihalt rendszerekhez. Feltűnő továbbá, hogy nem voltak ékezetek, sem nagy- és kisbetűk, mármint ebben a könyvben nem: egyazon méretű, fajtájú valamennyi. Azon kapta magát, már száznál többet jegyzett föl, és még egyre talált újakat; tűnődött, a vörös bort kortyolgatva, vajon mire vall ez; mit következtethet belőle? Mégis szóírás volna, mely a nyelv minden egyes szavára külön jelt használ, azért van annyi belőlük? Vagy szótagírás, mint az ókorban a krétai, ciprusi? Vagy olyan komplex szerkezetű, mint az egyiptomiaké, akik többféle elemet: a szavakat, rövidebb hangcsoportokat és önálló hangokat rögzítő jegyeket vegyítették hieroglifáikban? Esetleg – ez is eszébe jutott – afféle soktagú; fonetikus jelsor, amivel a nyelvészek dolgoznak, hogy a finomabb ejtési változatokat és árnyalatokat is megkülönböztessék? Vagy tán csakugyan ily számos saját funkciójú beszédhangjuk van? Kérdés, csupa kérdés, és semelyikre nincs válasz… Közben szépen, észrevétlenül elfogyasztgatta, ami az üvegben volt – másnap már nem is emlékezett rá, mikor és hogyan feküdt le és aludt el.
Ugyanolyan szürke, egyszínű időre ébredt, akár az előző reggelen. A feje kótyagos, ködös, teli csömörrel és önváddal, hogy miért ivott ismét annyit; haragudott magára; mint aki nagyon eltökélt valamit; és mégsem bírta megtartani, teljesíteni. Nem merte újból végiggondolni az elmúlt két napot, az egészből csak dúlt, zavaros bűntudat maradt benne, hogy ez így nem megy tovább: ez volt az egyetlen, amit most tökéletes világossággal, kegyetlenül élesen látott. A zuhanynak csak a hideg csapját nyitotta ki, hogy borzongott és prüszkölt a vízsugár alatt – ez téboly és őrület, rémálom, amiből föl kell végre ébredni: ez így nem megy tovább, nem mehet tovább!
Felöltözött, csinált egy szendvicset a tegnapiból, és addigra már készen is volt a terve, mit fog tenni: oly magától értetődő és kézenfekvő, csoda, hogy csak most jött rá. Ha már itt a szállóban csupa tudatlan barmot alkalmaztak, akikkel egy árva szót nem lehet váltani, és információs irodájuk sincsen, vagy úgy eldugták, képtelenség föllelni, akkor oda kell eljutnia, ahol bizonyosan megfordulnak külföldiek, tehát szükség van tájékoztató, idegenforgalmi szervekre. Például egy pályaudvarra, esetleg a távolsági autóbuszok végállomására, repülőtérre, az egyik légitársaság városi kirendeltségére, tengeri vagy folyami kikötőbe, ha ugyan van itt ilyen. Taxit kell kerítenie, és megértetni a vezetővel, bármi módon, hogy hová igyekszik, ennyi az egész. A többi a sofőr dolga, s ha már helyben lesznek, elképzelhetetlen, hogy ne találjon valakit, aki eligazítsa…



KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó
Az idézet forrásap. 40-45.

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap