Kassák Lajos: Határvonalak

Együtt mentünk át a réten és szerettük egymást

tántorogtunk és énekeltünk, mint akik az álom borától részegek.

Így rendeltetett, gondoltam kajánul és átadtam magam a

pillanatnak, amely tüzesen ragyogott körülöttünk

tüzesebben, mint a nap, ahogy a felhők szegélyén állott

és folyó arannyal öntözte a mező virágait.

Később éreztem, hogy a távoli városban

egy ablak nyílik ki utánunk, sír akit elhagytunk

s a könnyei akadályozzák lépteinket. Nem beszéltem

de mikor a domboldal árnyékába heveredtünk

felmutattam a szívem és mindenki láthatta

tele van félelemmel és könyörgéssel.