Kassák Lajos: Költészetem
|
Költészetem (Magyar)I. Mentenem kéne ami menthető s én csak ülök súlyosan akár egy kőtömb akár az az óriási madár akit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában. Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjében költeményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmon a megszokás törvényein a hülyék révületén. Elég volt az ömlesztett szépből az örökölt effektusokból. Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásából hanem a geometria szigorú rendjéből születik lefejti a gyümölcs héját megszerkeszti az alaprajzot térbeállítja a tárgyakat eltakarítja a múlt romjait s egy szebb jövendőt ígér. Íme költészetem valóságlényege szavaim tartalma vallomásaim értelmetlennek vélt értelme tűzeső és jégcsapok csengése amik az ellentétek törvénye szerint egyszerre egymás mellett élnek és betöltik a világ ismert ismeretlen tájait.
II. Nemcsak a szív énekel most nem is csak a nyelv. Szemem kék vize fogaim kemény fehére testem klasszikus szerkezete szellemem felfoghatatlan anyaga fejem milliónyi hajszála kezem tíz ujja akár egy orkeszter tíz megszállott tagja egyszerre cseng hogy hírt adjanak rólam a világnak.
Énekelek a fényben és árnyékban mindazokért akik szerencsétlenül születtek vagy később érte őket a szerencsétlenség a süketekért a vakokért a hitetlenekért az együgyűség áldozataiért azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsról s azokért is akik nem mernek előbújni a barlangból.
Úgy énekelek hogy valaki más sorsa mélyéről visszhangozza és képessé váljék rá hogy elinduljon a part felé ahol korunk anyaméhe vajúdik ahol a földbevetett mag csírát fog ahol a magtár kapuja nem tűri a lakatot ahol a pásztor nem hagyja cserben nyáját ahol az ember ráismer embertársára kezébe veszi az anyagot a szerszámot és megalkotja élete értelmének vértől piros szenvedéstől fekete jegyeit.
|
Moje stvaralaštvo (Szerb)I.
Trebalo bi spasiti što se da spasiti a ja samo sedim tegobno kao gromada stene kao ona gorostasna ptica koju sam kao golobradac ranio i u hladu vrbika nemo iskrvarila. Tiho u dubokoj tišini nekog nepoznatog kraja pišem moje pesme koje su negde ispred ili iznad uobičajenih zakona književnosti i bunila kretena. Dosta mi je od isklesanih lepota, nasleđenih efekata. Moje pesme se ne rađaju iz zamršenih bujanja snova nego iz strogog reda geometrije koru voća ogule tlocrt konstruiraju predmete u prostor stavljaju čiste ruševine prošlosti su lepšu budućnost obećavaju. To je bit moga stvaralaštva značenje mojih izraza smisao mojih neshvaćenih priznanja vatrena kiša je i zveket ledenica koje poput zakonitosti suprotnosti jedna kraj druge žive i poznate i nepoznate krajeve sveta ispunjavaju.
II
Ne peva sad samo srce niti samo jezik. Plava tekućina moga oka tvdo belilo mojih zubi klasična struktura moga tela nepregledna materija mog uma mnoštvo vlasi na kosi deset mojih prstiju poput deset zanesenjaka jednog orkestra zajedno odzvanjaju da svet o meni obaveštavaju.
Pevam i na svetlu i u seni o onima koji su nesretno rođeni ili ih kasnije zla kob sustigla o gluhonemima slepcima nevernicima žrtvama zatucanosti o onima koji se sa vrha planina u smrt bacaju i o onima koji se plaše iz brloga izaći.
Tako pevam da neko drugi ako u dubini svoje usudi prihvati postane sposoban prema obali krenuti gde se maternica našeg veka porađa gde će zasejano seme klijati gde vrata ambara lokot ne podnose gde pastir svoje stado na cedilu ne ostavlja gde čovek čoveka prepoznaje materiju alat u ruku uzima i od krvi crvene od patnje crne znakove smisla postojanja stvori.
|
||||||||||
![[Video]](https://www.magyarulbabelben.net/images/movies.png "Video!"){kind=small}
