92 (Kenyértörés ez…) (Magyar)
Kenyértörés ez a tiszta asztal fölött egyik fele az enyém a másik a tiéd s jósággal gondolunk azokra akik már elmentek erről a földről de mindezek csak szavak éjszaka-felriasztott madarak szállnak s valahol lehullanak a feneketlen vizekbe vagy a végtelen mezőkre hiába küldöm el őket hozzád te alszol s a szél bejön a réseken hogy árnyékkal és porral örökre betakarjon érintelek de te csak alszol tovább egy küldönc jön hozzád a hidakon őt sem látod meg pedig fényből van s léptei előtt kinyílik a táj tenyereim bölcsőjében ringatlak kelj föl kelj föl egyetlen virágszála életemnek egy óra még s a vonatok elindulnak egy óra még s ez a ház kifordítja magából emlékeink gyűjteményét a sötét felhők fönnakadtak ujjaimon s integetnek a város fölött akár az ég elfáradt állatai mit gondoljak rólad hiszen már mindent megbocsájtottam néked ki küldte rám a kétségeket és bánatokat amik most körülvesznek engem nem emlékszem a történetre ami bebizonyította gyöngeségemet az asszony akivel először találkoztam megcsókolt aztán elbocsájtott anélkül hogy még egyszer rátekinthettem volna utak keresztjén állok így örök idők óta s hiába szólítom azt akit érinteni szeretnék egy csillag néz be hozzám miközben fúj a szél s az eső leveri a fák virágait. Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://dia.jadox.pim.hu |
|
|