Kassák Lajos: Il cavallo muore gli uccelli prendono il volo (Tratto iniziale) (A ló meghal a madarak kirepülnek (Nyitó részlet) Olasz nyelven)
|
A ló meghal a madarak kirepülnek (Nyitó részlet) (Magyar)Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a szárnyait mondom széttárt vörös kapu szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében a gyárkémények alatt ültünk tudtuk holnap a görbe vonalak ho zsupp ho zsupp azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban nyilván nyilván az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról már jött is a félkrisztus faszobrász fiatal volt és gyalázatosan igazságszagu holnap tul leszünk a magyar határon hát igen hm igen nyilván nyilván a város rohant mellettünk ide-oda forgott és néha fölágaskodott láttam az apám kajla szalmakalapját amint uszkál a hó- üveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és vissza valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekujvári plébánián de épen 10 esztendővel előbb sporni ur lakatosmühe- lyében ettem a füstöt az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és ki- pisálta a sörrel szerelmes lett egy öreg takaritónőbe kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott 1909 április 25 Párisba készültem gyalog a faszobrásszal a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott leveszem rólad a szárnyaimat ó szent kristóf te sohse leszel az apád fia egy részeg ember krokodilkönnyeket sirt az "Arany Oroszlán" szálló falának dülten éreztem mindennek vége keresztül szaladt rajtam egy vörös sinpár s a tornyok- ban harangoztak galambok bukfenceztek a háztetők felett jobban mondva galoppoztak a napkocsin a ferenciek uj harangja szinte énekelt már aki aludni készül fényesitse ki az ólomrudakat az órák fehér juhászkutyákon kisértenek éreztem mindennek vége pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez a kerekek többet nem fordultak visszafelé az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol az élet beleharap a saját farkába a semmibe ó dzsiramári Ó lébli ó BUm BUmm a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat ez volt az első keresztbevágott nap az életemben fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek papagallum ó fumigó papagallum a partokon huszas csoportokban vörösréz madarak kuko- rékoltak a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak csak néha a viz fenekéről néztek felénk az elkomoro- dott hullák de mi 21 évesek voltunk a faszobrásznak csunya rózsaszinü szőrök kunkorodtak ki az állából különben jól éltünk csak éppen a gyomrunk átlója hiába huztuk meg a srófokat az ökrök ujra meg ujra nekiindultak a tarlókon át s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok bokáiról ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok Bécsben 3 napig az utcán aludtunk aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból mi is az hogy civilizáció az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől mi is az hogy családi kapocs az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök- zsinórját mi is az hogy istentisztelet az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött velünk az ürben arany mértföldlábakon higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha a vörös nem vörösebb mint a fehér s ha mégis mi azért mentünk tovább kamaralógósz ha felállitjuk a mérleget ugyis mi huzzuk a rövidebbet és ekkor kinyiltak a szemeink és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidéken és mentünk és mentünk 13 angyal járt előttünk szintén gyalog és énekeltek nekünk a fiatalságunkról már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal a hónunk alatt szerettük az árokba hullott gyümölcsöt a savanyutejet és a zsidók hitközségi kasszáit s jöttek felénk innen és onnan is a testvérek a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrü ábrázatokkal speciális szaga volt valamennyinek s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek még tejes volt a szája az anyja csecsétől az utak fehér dunnákban hevertek alattunk a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat irtak az égre este láttuk amint az asszonyok lába között kinyiltak a virágok de mi növényevők és asszonygyülölők voltunk és áthuztuk magunkat Passaun Aachenen Antwerpenen
|
Il cavallo muore gli uccelli prendono il volo (Tratto iniziale) (Olasz)E allora il tempo nitrì distese le ali a mo’ di pappagallo dico un cancello rosso spalancato con la mia amante che aveva diamanti neri incastonati nel viso e nella sua disperazione trascinava con sé tre ragazzini stavamo seduti sotto le ciminiere sapevamo domani linee storte espulso espulso disse KASIKAM tu te ne vai ed io mi appassirò sui podi e sui scarabocchi del signor Nadler ovviamente ovviamente il padreterno si dimentica di belle donne e venne già quel’ mezzo cristo scultore di legno era giovane e sapeva di verità in modo abominevole domani saremo oltre la frontiera ungherese già già ovviamente ovviamente la città ci correva al fianco roteava di qua di là talvolta si impennava vidi il cappello sghembo di paglia di mio padre come nuota sopra la lastra di neve - vetro dalla farmacia fino alla statua della Santissima Trinità e indietro c’era un tempo in cui il vecchio credeva che a 21 anni sarei diventato cappellano nella parrocchia di Érsekùjvàr ma proprio 10 anni fa mangiavo il fumo nella fucina del signor Sporni il vecchio tornava ormai solo raramente a casa tra di noi più tardi si era bevuto e pisciato con la birra anche il mio tanto pianificato futuro s’innamorò di una vecchia donna di servizio perse i capelli fece amicizia solo con gli zingari 25 aprile 1909 mi preparavo per andare a Parigi a piedi con lo scultore di legno la cittadina era seduta nella pozzanghera e suonava la fisarmonica ti priverò delle mie ali o san Cristoforo non diventerai mai come tuo padre un uomo ubriaco piangeva lacrime di coccodrillo appoggiandosi alla parete del’ albergo il “Leone d’oro” sentivo è la fine di tutto mi trapassarono un paio di binari rossi nel campanile suonavano le campane sopra i tetti i colombi facevano le capriole sarebbe meglio dire galoppavano sul carro del sole la campana nuova dei francescani oramai quasi cantava chi si prepara a dormire che lucidi le aste di piombo gli orologi tentano sui cani pastori bianchi sentivo è la fine di tutto i venditori di grappa e le mercerie chiusero le loro botteghe amico torna pure dai tuoi figlioletti le ruote non si son girate più in senso inverso l’uomo non è più di primo pelo e guarda nel vuoto dove la vita morde la propria coda nel vuoto o, giramari O’ lébli Ò Bum BUmm la nave barcollava con noi come una donna gravida e dietro di noi qualcuno chiuse le quinte questo è stato il mio primo giorno da crocifisso dentro di me ardevano le torce e l’abisso senza fondo papagallum o fumigo papagallum sulle rive in gruppetti da venti uccelli di rame facevano il verso del gallo sugli alberi ciondolavano degli impiccati e anche loro facevano il verso del gallo dal fondo del’ acqua solo ogni tanto guardarono verso di noi cadaveri corrucciati ma noi avevamo 21 anni dal mento del scultore di legno spuntavano brutti peli color rosa per il resto si viveva bene solamente il contegno del nostro stomaco inutilmente abbiamo rinforzato le viti i buoi ripartivano continuamente attraverso la stoppia talvolta era dura staccare i nostri occhi dalle caviglie delle ragazze ed ogni volta dentro di me risuonavano i piatti a Vienna dormimmo tre giorni per terra dopo di che abbiamo perso ogni essenza umana ma cosa vuol dire civilizzazione che uno si unge di qualche smalto e comincia a schifare i pidocchi cosa sono i legami famigliari che l’uomo con qualche nastro di seta prolunga il proprio cordone ombelicale cosa vuol dire onorare dio che l’uomo comincia ad aver paura per non dover avere paura ci siamo messi a battere il selciato il sole nel spazio camminò insieme a noi con dorati passi da gigante credetemi l’elefante non è più grande di una pulce il rosso non è più rosso del bianco eppure se noi siamo andati oltre discorso di camera se facciamo il bilancio saremo noi i perdenti allora si apersero i nostri occhi siamo diventati profondi come i pozzi neri nelle zone minerarie e camminavamo e camminavamo ci precedevano 13 angeli anche loro a piedi ci cantarono della nostra giovinezza oramai eravamo vagabondi tipici con le pulci beneducati sotto le ascelle amavamo la frutta caduta nei fossati il latte acidificato la cassa della comunione ebraica e ci venivano incontro da tutte le parti fratelli con svariate lingue del mondo e coi visi di un color mattone meravigliosi ognuno aveva un odore specifico alcuni dai chilometri percorsi erano distrutti altri sapevano di latte materno le strade si stendevano sotto di noi come coperte bianche i fili telegrafici si son contratte e scrivevano dei grandi misteri nel cielo di sera vedevamo come tra le cosce delle donne sbocciavano i fiori ma noi eravamo erbivori e odiavamo le donne abbiamo tirato dritto attraverso Passau Aachen Antwerpen.
|