Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója

Kazinczy Ferenc portréja

Fogságom naplója (Magyar)

– Május 31-dikén. – Orvosom, látván elgyengülésemet, meghagyá, hogy bornemissza lévén különben, mindennap igyam meg egy meszely budai bort. Ez nekem kedves parancsolat vala, mert ürügyem volt bort hordatni, s azzal jól tartám katonáimat, nekik hogy enniek is adhassak, bővebben főzetvén. Az egyik sietve hajtá fel a poharat, s a veres bor béfestette patrontása fehér szíját. Rettegénk mind ő mind én; de a derék Novák parancsolá, hogy a legényt eresszék szabadon.
A borital nekem orrfolyást okozott, s ma egész nap folyt a vérem. Estve kilenckor egy soha addig nem látott legényt zártak be hozzám.
– Magyar ked?
– Nem – felele.
– Ist er ein Deutscher? – Nem felelt.
– Slovák s ce? – Nem felelt.
[Német kend?… Szlovák kend?….]
Három fertályt üte, s a legény megszólala:
– Mindég úgy foly az a vér? – kérdé.
– S kend magyar, és még sem akara szólani? barátom ez rút dolog. Hová való ked?
– Dadáról, Szabolcsban.
– Én pedig Zemplényből; és így szomszédok vagyunk.
– Jaj uram, monda a legény, tudná csak az úr mint leserkednek utánam; már egyszer kevésbe múlt hogy meg nem vesszőzének. Én voltam a. viceispán (a Hajnóczy) kedves embere, s minden dolgát elvégeztem, csak egy Kassai Ferencre nem tudok akadni, hogy annak is elmondjam, amit neki izent. Gyanítván, hogy az izenet nekem szól, tudakozám, mit tud Kassai Ferencről, s felelt, hogy csak annyit, hogy az barnahajú, alacsonytermetű, vékony fiatal ember, s itt zöld mentéje van és céklaszin nadrága. Előkerestem a carmoisin-színű magyar nadrágot, s mutattam neki, s mondottam, hogy nevem, Kazinczy Ferenc, nem Kassai.
– Kazinczy, Kazinczy uram, monda a katona. Várjon az úr, ide jövök még az éjjel, s elmondom amit kell. De én, tartván hogy ide nem találják ereszteni, kényszerítém az embert, mondaná mingyárt most.
– No tehát csak annyit: Az úr meg nem hal; kéri az urat, ha kiszabadul, menjen Sopronba, s vegye el az ő mátkáját. Nyugodtan fogna menni hóhérkard alá, ha tudná, hogy az ő mátkáját az úr veszi el.
Ki kelle valakinek lesni a gyanús embert, mert soha többé nem láttam.

Június elsőjén. – Felejthetetlen nap vala a tegnapi, mert hogy engem Hajnóczy óhajta mátkájának férjül, annak becsét egész mértékben érzem, s kevélykedem vele; de felejthetetlen lesz a mai is, irtóztató emlékével.
Két három mosdómat töltöttem tele véremmel, s végre elszunnyadtam. Akkor ébredek fel, midőn reggel három órakor egy öreg katona eloltá gyertyámat, mely a kemence párkányán ége. A szobában így az a kétes fény terjede el, melyet a halálos betegségben sínylők körül látunk.
– Magyar kend? – kérdém.
– Az vagyok, uram – felele a legény, nem úgy rettegve mint társai.
– Hát mi újság?
– Nem jó – úgymond, –, mert ennek a kövér seggű papnak la, (Verseghynek), és egy fiatal úrnak, holnapután elütik a fejét.
– Dehogy ütik! – mondám; – ha el akarták volna ütni, akkor ütötték volna el, mikor minap az ötnek.
– Nem ütik? De úgy elütik b…m a feje lelkét, mintha soha sem állott volna a két válla közt. A hóhér és a két koporsó már amoda által van (a gárdaháznál), nekünk pedig kiadák a parancsolatot, hogy holnapután spallért csináljunk.
Ötkor új őröm jött, s ezt mondta; hétkor a harmadik, s ezt mondta; kilenckor a negyedik, s ezt mondta; tizenegykor az ötödik, s ezt mondta.
Én az első nrus alatt laktam, Verseghy a második alatt, s mindenike azt mondá, hogy a kövérseggű pap egy fiatal úrral együtt vesz, s engem fiatalnak nézhetének, mert kis karcsú termetem fiatalabbnak nézete mint valék. Azt hittem hogy én halok meg.
Természeti halállal veszni, az is igen nehéz; hát hóhér karddal, s mint gonosztevő! De felélesztém lelkemet. A rettegés nem segít a bajon, s gyáván veszni rút, nyugalomban szép, mondám magamnak.
Tizenkét órakor felhozók ebédemet. Egy két pillanat múlva ismét nyílik szobám, s a főhadnagy elfordított képpel megszólal:
– Herr von Kazinczy, kleiden Sie sich an; die Herren Hofräthe sind da, um Ihnen die königliche Antwort zu verkünden.
[– Kazinczy úr öltözködjék fel, itt vannak a királyi tanácsos urak, hogy önnel a királyi választ közöljék.]
Az az elfordított bús ábrázat, az a königliche Antwort elijeszte. Öltözetlen valék, s vontam fel ruháimat; – most, mint mindég máskor, midőn bíráim elébe léptem, posztóbul mentét és nadrágot, fejér lajbival. A mente szürke báránnyal.
[Az eredeti kéziratban e helyen egy ily formájú darabka setétkékbe játszó szürke forma posztó áll.]

Csizmavonómat elvették május 8 d., az is oly szer – lévén, méllyel. magamon kárt tehetnék; s minthogy orrom vére mindég csorga, s a csizma nem vala bőv, sokat küszködtem felvonásával. A főhadnagy jött:
– Mein Gott, und Sie sind noch nicht fertig?
[– Istenem, ön még mindég nem készült el?] – monda nehezteléssel.
– Uram – mondám, – nincs csizmavonóm, s az orrom vére foly. Bevárt.
– Menjünk tehát – ugymond.
Kilépvén szobámból, megnyitá a Verseghy ajtaját, s vitte. Én akkor látám, hogy fejér zsebkendőm véres. Visszatértem, hogy tiszta kendőt vegyek. A tiszt és Verseghy már a refectoriumban voltak.
Végig menvén a folyosón, s a #-hez érvén megláttam két felcsert a refectorium ajtaja előtt, kezekben vala az érvágó és a veres posztó; hogyha valamelyikünk elájúlna, eret nyithassanak. – Ez a rossz Németh még a jót is kegyetlenül tette. Mert minek hát azt láttatni?
Midőn XVI. Lajost a guillottinhez vitték, ő, ki mindeddig úgy hitte fogy csak ijesztik, de ott neki, a királynak megkegyelmeznek, felkiálta: Je suis perdu! [Elvesztem.] – Megpillantván én is itt a két felcsert, felkiálték: Je suis perdu! Bizonyosnak nézém vesztemet, s nem reménylék többé semmit.
A tábla mellett csak ketten ültek, Somogyi protonotarius, a nemes lelkű, és a mi vérszomjúzó Caraffánk; Somogyi bús képpel, szemeit papirosára süllyesztve, Németh a maga dicsőségében, hideg kegyetlenséggel legeltetvén szemeit Szentjóbi Szabó Lászlónak és Verseghynek látásokon, s lesvén, hogy azok mit gondolhatnak.



KiadóSzépirodalmi Kiadó, Budapest
Az idézet forrásap. 58-62.

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Dán
Német
Görög
Angol1
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát1
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap