Kemény István: A guest in Berlin (Egy vendég Berlinben Angol nyelven)

Itt németek vannak az utcán
és a földalattin, de mind, mind
déli nyelveken beszél.
Az egyik beül a pizzériába,
pizzériát nyit a másik,
a harmadik egy sokkal régebbi
asztaltól figyeli őket -
hol van már a rend?
Németország meleg étel,
ínyencek csettintgetése
hallatszik az égből.

Az ég
különben is furcsa.
Újabban enne, folyton
csak enne az ég,
sokat mond, beszél, beszél,
de gyakran a legegyszerűbb szavak
nem jutnak eszébe. Ha
felnőtt lánya lenne az égnek, az
most titokban meghökkenve figyelné,
rábízhatja-e még a saját gyerekét.

Á, gúny!
Légy jó fiú, szállj el innen,
ne is szállj el, oszolj el idefönn,
ez most egy alkalmas ég,
jó ég, kegyelmes ég.
Ha nem megy, szállj vissza rám,
elviszlek én,
otthon vigyázok rád majd,
és ígérem, rögtön szólok, ha
kellesz megint.

Here there are Germans in the street
and on the subway, but all, yes, all of them
speak southern tongues.
One goes into a pizzeria
whilst the other opens one,
the third one observes them
from a much older table...
what has happened to order?
Germany is hot food,
the lip-smacking of gourmets
can be heard from heaven.

At any rate,
heaven is odd.
Lately, heaven just wants to eat,
always just wants to eat,
it says much, it talks, it talks
but it often cannot recall
the simplest of words. If heaven
had a grown daughter, she would -
taken aback - secretly watch, whether she could still entrust her with her own child.

Oh, irony!
Be a good chap, fly off,
no, don't fly, disperse here in the heights;
this is an appropriate heaven for now,
a good heaven, a merciful heaven.
If you can't manage that, fly back onto me,
I'll carry you off,
will take care of you at home,
and I promise to let you know straight away
should I need you again.