Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kemény István: Epilógus

Kemény István portréja

Epilógus (Magyar)

Ki tudja pontosan már, ki volt az, merthogy rég volt,
Magellán ottveszett, hát tegyük fel azt, hogy Drake volt.
Elindult napnyugatnak, keletről jött meg ő,
Vagy épp fordítva járt el, ez felcserélhető,
A lényeg az, hogy hős lett, egyként rajongott érte
A királynői udvar s a kocsma tölteléke,
Golyó volt ő, ki megjön, minden fabábut földönt,
S minden fafajet meggyőz, hogy gömbölyű a földgömb.
 
Ki tudja pontosan már, mi volt, igaz se volt tán,
Egy kérdés volt, ha volt, csak egy öblös hang a botrány,
És talán föl se tették az ünnepélyes csendben,
S így ünnepet se rontott a válasz rá: „Hát rend nem!”
S ezért a csőcselék sem vághatta rá: „Halál!”
S ezért lehet talán csak, hogy mát írunk ma már.
A kérdés ez: „Na jó, de abból mégis mi lesz,
Ha napnyugatra tartva keletről megjöhetsz?”
 
És hagyjuk ezt a kocsmát Shakespeare korával együtt,
És induljunk előre, vagy egész vissza menjünk,
Előre tegnap estig, vagy vissza Káinig,
Ki így nyelvelt az Úrral egyes rabbik szerint:
„Se törvény nincs, se bíró!” Vagyis mindent szabad,
S azóta kóborolnak e megvadult szavak.
A gyilkos, hogyha büszkén fölkél és újra lépked,
Ártatlan lesz majd másutt, mert gömbölyű a lélek.
 
És itt van újra Káin, és tegnap este van:
Ágyáról épp feláll, vén, de mégse testtelen,
Tévét kapcsol ki, vécét húz le, kezet törölget,
Lefekszik, megkerülte ma is megint a Földet,
Végigvonult alatta az összes régi tette,
És mind helyes, hisz mindet belső parancsra tette…
S megsértődik ma is, ha a súlyuk rázuhan:
Te küldtél körbe-körbe, ne mondd, hogy élsz, uram!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.veritasnova.hu/index.php

L’epilogo (Olasz)

Chi lo sa ormai con certezza, chi fosse, era tanto tempo fa,
Magellano s’è disperso, perciò supponiamo che sia stato Drake.
Partì verso l’occaso, tornò dal levante,
O fece proprio all’incontrario, è intercambiabile,
La cosa più importante, ch’è diventato eroe, tutti lo acclamano allo stesso modo, la corte della regina come
I perditempo della bettola,
Lui era una palla, che arriva, butta giù tutti i burattini,
E convince tutte le teste di legno, che il globo è rotondo.
 
Chi lo sa ormai con certezza, cos’era, forse non era neppure vero,
C’era una domanda, se c’era, lo scandalo è solo una voce cavernosa,
Che forse nel silenzio solenne non fu neppure posta, così
La risposta non guastò neppure la festa: “Beh, ordine no!”
Per questo neppure la plebaglia poté ribattere: “Morte!”
Forse solo è per questo, che ad oggi, scriviamo oggi.
La domanda è questa: “Va be, ma cosa ne viene dal fatto,
che andando verso l’occaso puoi tornare dall’levante?”
 
E lasciamo perdere ‘sta bettola, con l’epoca di Shakespeare
insieme,
E incamminiamoci in avanti, o torniamoci indietro del tutto,
Avanti sino a ieri sera, o indietro sino al Caino,
Che secondo qualche rabbi replicava così al Signore:
“Non v’è ne legge, ne giudice!” Ossia è tutto permesso,
Ed è da allora, che vagano le parole inferocite.
L’omicida, se si alza fieramente e di nuovo s’incammina,
Altrove sarà innocente, perché l’anima è rotonda.
 
E Caino è di nuovo qui, ed è ieri sera,
s’alza dal suo letto, è vecchio, ma non è incorporale,
spegne la tv, tira lo sciacquone, asciuga le mani,
si corica, ha fatto di nuovo il giro intorno la Terra,
sotto di lui son passati tutte le sue azioni,
E’ son tutte giuste, perché l’aveva fatte per un ordine interiore…
E si offende anche oggi, se il loro peso su di lui ricade:
Tu m’avevi mandato in giro, non dir che vivi, mio Signore!
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap