Kemenczky Judit: Hölderlin (Hölderlin Francia nyelven)

   kiváncsian kukucskált az ódon
tölgyek lombjai között Goethe úr házára
   aki ezidő tájt itta reggeli kávéját
   kávé után leült szivarozni
                                           s a füst
   rejtekében
   varázslatos mondatokat váltott Fausttal
                   egyetlen igaz barátjával
de ma már alig látott
az utóbbi években különös betegség kinozta
a tárgyakból vakitó fény szivárgott
a szemhéjára
izzó kvarc és homokszemcséket fújt a szél

velem ő semmiről de tényleg semmiről
igy nem tudna beszélni
                   gondolta irigyen
miközben bal zsebéből apró márványdarabot
vett elő és rálehelt
                   Mondd Empedokles
milyennek látsz te engem
                   mint a vőlegényt
felelte a kisöreg
   fekete öltönyén jázmincsokor
kezében hajlékony ecsettel a halott
mennyasszony szemöldökére és szempilláira
ezüstös vizsugárt kever
tévedsz Empedokles
   szorgalmas ujjak selyemkesztyűt
horgolnak a csontváz kezére s a síró csecsemőnek
arannyal diszitik fülét
de mind hiába
egy szeles napon e játékokkal megpakolva
                   szállni
kezdünk lefelé
mint a füst sötét palackban
mint az ifjú krétai ki a halálos szarvak fölött
elhibázta a táncot
cellámban nehéz ólomtükrök forognak
                   borotvafényük
fölmetszi virágaim zöld ütőerét

Fölöttem
a csatornák szennyes falán
az utolsó titkosírás
a balsors apró szálkás betűi sorakoznak
olvasatlanul

   guettait curieux à travers les feuilles
des chênes antiques la maison de monsieur Goethe
   qui vers cette heure prenait son café du matin
   après le café s'est assis, prit un cigare et
                                     camouflé clans
   la fumée
échangeait des phrases magiques avec Faust
               son seul véritable ami
mais maintenant it ne voit plus guère
quelques années qu'il souffre d'une singulière
maladie des objets coule une lumiére aveuglante
et sur ses paupières
le vent souffle des grains de sable et de quartz

avec moi il ne pourrait pareillement discuter
de rien it ne pourrait vraiment de rien
                                    pensait-il jaloux
tandis que de sa poche gauche il retirait
un petit morceau de marbre et soufflait dessus
                       dis Empédocle
tu me vois comment
                       comme un fiancé
répondait le petit vieux
 un bouquet de jasmin sur son costume noir
un pinceau souple à la main it applique
un mélange de jet d'eau argenté
sur les cils et sourcils de la fiancée
tu tu trompes Empédocle
   des doigts rapides
font an crochet des gants de soie sur la main
du squelette et ornent l'oreille du nourrisson pleurant
à chaudes dorures mais en vain
un jour de grand vent nous commeçons, chargés
             de jouets, à descendre
en volant comme
dans la bouteille la fumée
comme le jeune Crétois qui au-dessus des cornes
mortelles manqua le pas de la danse
dans ma cellule des miroirs de plomb
                         et leur lumière de rasoir
tranche l'artère verte de mes fleurs

Au-dessus de moi
sur le mur souillé des canaux
les minces caractères du malheur
de la dernière des cryptographies
non lus