Makra (Magyar)
Makra tehát ráérzett a legkorszerűbb művészi problémára, és ha nem is tudja
megfogalmazni –- a fogalmazás nem a szobrász dolga –, érzi, hogy a szobor így,
a hegesztéstől eltorzulva lett IGAZ, és ha kijavítaná, HAZUDNA vele. És Makra
most, hogy Salgó ilyen szépen elmondta, valóban érezte is, és megsejtett valamit
abból, milyen démonokkal verekszik Vali festés közben: egy kék maszat, egy piros
folt, egy ecsetvonás lendülete, íve vagy törése miképp lehet igaz, és hogy lehet
hazug, de ahelyett hogy örült volna, megrémült tőle, mert nem normális dolog
az, hogy az ember ilyen gondolatoknak szentelje az életét, és minden mást, ami
a többi ember számára fontos: pénzt, családot, szerelmet, gyereket ennek rendeljen
alá; ez csak a körben, Salgóéknál természetes, ha a műhelyben megtudná valaki,
felelőtlennek, de legjobb esetben csendes örültnek tartaná (még a jó haverja,
Vera Jóska is); s hogy ő ebbe belekeveredett, ismét csak különc, csodabogár
lett általa, olyan szerzet, akivel udvariasan beszélnek, de nem fogadnak be
az emberek maguk közé. Csakhogy Salgóék éppen ezzel fogadták be, és minthogy
Vali is közéjük tartozott, Makra kettős életre kényszerült; másképp beszélt
a gyárban, másképp a körben és Valival, és mindenütt félig volt jelen, mert
mindenütt OTT volt, de OTTHON nem volt sehol.
Ahogy teltek a hónapok, Makra beleszokott ebbe az állapotba, és elenyésztek
az ilyenfajta gondjai, a kép, a szobor naponta életformájává lett (attól a perctől
kezdve, mikor délutánonként megszólalt a duda, és a lakatosok fölkapták a satu
mellől kopott aktatáskájukat, és előre kifűzött bakancsaikban trappolva rohantak
át az udvaron a mosdók és az öltözők felé), és egyre ritkábban kérdezte, mi
értelme a festésnek, ahogy az élet értelmét se kérdezi az ember, ha élni akar
(mert csak a vallás tud válaszolni rá: „Avégett vagyunk a világon, hogy Istent
megismerjük, őt szeressük, neki szolgáljunk…” és a művészet is nyilván azért
van, „hogy Isten dicsőségét hirdesse”, de Makra ateista volt), és megtanulta
Valitól, hogy a dolgoknak a természetben nem céljuk van, hanem okuk, célja csak
az embernek lehet; Makra tehát a maga céljait kereste, rajzolt (és nem kérdezte
többé, minek), és a lemez-szobrászat technológiáján gondolkozott: hogy tudná
megfelelő hőkezeléssel előre meghatározni az elhúzódást, amitől az első szobra
sikerült, egész addig, míg Vali teherbe nem esett, mert akkor ismét elfogta
a régi kétely, megrohanta az aggodalom és félelem. Nem azért, mert Vali a gyereket
nem akarta megtartani (ezt higgadtan megbeszélhették volna, Makra nem volt erőszakos),
hanem mert Vali ezzel kapcsolatban olyanokat mondott, úgy viselkedett, hogy
az már Makra számára elfogadhatatlan volt, mert természetellenesnek, embertelennek
hitte.
S azt még kibírta volna, hogy Vali veszekedett, ingerültségében belemart, s
mintha nem is ő mondta volna nemrég, hogy „enni, inni, szeretkezni jó”; keserű
dühvel gondolt az ölelkezéseikre; ezt még megértette Makra, s azt sem kérte
számon Valitól, hogy most mért nem viselkedik értelmesen, a racionális elvei
szerint; sőt heves lelkifurdalása támadt, mert minden idegszálával érezte a
vizsgálatok megaláztatását, a kürettel járó testi-lelki kínokat, melyekért végső
sorban ő a felelős (s amiket Valinak eszébe se volt titkolni Makra előtt), s
gyötrődött, hogy a gyomra belefájdult, elöntötte a veríték, mert Vali kedves,
ismerős testének minden sejtjét a magáénak érezte, és fantáziája élénk és véres
képekben vetítette elé mindazt, amivel Valit kínozhatják – hát Makra átengedte
magát ennek a másodlagos, részvevő szenvedésnek, hogy némileg törlesszen, bűnhődjön
általa –, Vali azonban mindezen túl, olyan elemi irtózattal beszélt a gyerekről,
hogy Makra nem akart hinni a fülének. Este még idegesebben érkezett, mint ahogy
reggel elindult, meg se csókolta, táskáját levágta az ágra, kapkodó energikus
mozdulatokkal átöltözött, hirtelen közölte, hogy az orvos háromhetes terhességet
állapított meg, a béka eredményéért holnapután kell bemennie, de anélkül is
biztos. Makra meg volt zavarodva, nem tudott szólni, ezt a pillanatot nem így
képzelte el, olvasmány- és filmemlékek rajzottak az agyában, ahol a bájos és
hamvas asszonyka átöleli az ura nyakát, lábbujjhegyre áll, és szemérmes mosollyal
a fülébe súgja, hogy (ó, istenem!) anyának érzem magam, gyerekünk lesz, pici
babánk, a kettőnké, a tiéd s az enyém; az ifjú férj megdöbben (mert tényleg:
hogy is gondolhatott volna erre!), s a szíve muzsikálni kezd, túláradó boldogságában
felkiált, ölbe kapja az asszonykát, körültáncolja a szobát vele (fiunk lesz,
ugye, fiunk!); Makra – tekintettel az előzményekre, s kettőjük reális körülményeire
– tudta ugyan, hogy Vali el akarja vetetni a gyereket, mégis hasonló érzést
próbált magában fölgerjeszteni, hát aggodalmait elnyomva vonásait mosolyra igazította,
s kitárt karral indult Vali felé, de Vali megborzadt, elhúzódott, hagyjál, mondta
kelletlenül, Makra nem tudta, mit feleljen, de még megértőbb, még gyöngédebb
akart lenni, átkarolta, s magához húzta a lányt, Vali ettől elvesztette a fejét,
kitépte magát Makra karja közül, és ordított.
– Mit vigyorogsz, mint egy alligátor, eredj a francba, olyan vagy, mint egy
rossz filmszínész, bűzlesz a hazugságtól, minden mozdulatod hamis! Mit akarsz
itt megjátszani nekem?! Életedben nem voltál még ilyen gennyesen modoros! Undorodom
tőled! Jaj, hogy utállak benneteket! Csak egy férfit látnék fölfeküdni arra
a nyomorult asztalra, látnám, ahogy belerakja a lábát a kengyelbe, széttárja
magát, mint a béka, és tűri, hogy beleturkáljon a gumikesztyűvel egy barom,
és úgy nézzen rá, mint valami rohadt ringyóra, mint egy bűnözőre, mert nemi
életet merészelt élni, vagy jópofáskodjon, megeresszen egypár gusztustalan viccet,
mert ő lezser és modern ember és aranyos fickó, és tudja, hogy kell bánni a
kurvákkal, és miközben a rohadt ujjával ott matat az ember hasában, piszkos
ajánlatokat tegyen… csak egy rohadt férfit hallanék ordítani, mikor tágítják,
megcsavarják benne a kacsát, miközben azt mondja neki a hentes, hogy ne ordítson
aranyom, akkor jó volt…? És semmiért, egy negatív célért, mert ha az ember gyereket
akar, és azért kínlódik, akkor rendben van…
Makra ebben a pillanatban döntötte el, hogy a gyereket meg fogják tartani. Eddig
voltaképp végig se gondolta, mit jelent, hogy Vali teherbe esett; azelőtt rendszerint
vigyázott különböző kalandjai során (részben mert tisztességtelennek tartotta,
hogy egy nőt, akár csak egy rossz kurvát is, kitegyen a terhességgel járó bonyodalmaknak,
részben mert ügyelt rá, nehogy egy gyerektartást a nyakába varrjon valaki –
s ezt bátran tehette, nem kellett tartania tőle, hogy barátai, akik azt mondták,
„bele, ami belefér”, kiröhögik, mivel nem volt köteles beszámolni nekik), Vali
azonban szerelmi téren olyan szakértelmet mutatott, hogy Makra nem gondolt a
következményekkel. Reggel óta, persze, nyugtalan volt ő is, érezte, hogy valami
változni fog, de nem tudta, mi és hogyan; most, hogy döntött, hirtelen nagy
nyugalom fogta el, leült az ágyra, és Vali dühödt, gyűlölködő kifakadására válaszul
jókedvűen elvigyorodott.
– Ki mondta, hogy elvetetjük azt a gyereket. Megtartjuk és kész!
– Észnél légy! – mondta Vali.
Makra azt hitte, nem jól hall. Csak nézte a lányt értetlenül.
– Mit bámulsz? Meghülyültél? Csak nem hitted, hogy én gyereket szülök? Abból
senki nem eszik!
Mi az, hogy nem eszik? – jobb híján ez a hülyeség jutott eszébe, amint görnyedt
háttal, nagy csontos kezeit a térde előtt összekulcsolva kuporgott az ágyon,
és zavarában előre-hátra hintáztatta magát, mi az, hogy nem eszik? Miből nem
eszik? A gyerekből? Megriadva pislogott, nem nézett Valira, mintha félt volna,
hogy valami szörnyűt, emberségéből kivetkőzött rémet lát, mert ez minden eddigi
tapasztalatával ellenkezett; pislogott és vigyorgott bután és mereven, mintegy
jobb időkre őrizve a mosolyát, mert ez a valószínűtlen lidérc, ez a képtelenség
egyszer úgyis véget ér, Vali elröhögi magát, és azt mondja, nem kell majrézni,
apukám, csak hülyülök, hiszen – Makra úgy tudta eddig – MINDEN nő gyereket akar,
a gyerek utáni vágy a nő legerősebb ösztöne, s ha akad férfi, aki vállalja,
hogy apa legyen, s azt, ami vele jár: a házasságot, anyagi gondoskodást, az
anya s a gyerek védelmét, akkor nem lehet nő, normális, egészséges nő, aki ne
akarjon gyereket. Kiadó | Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest |
Az idézet forrása | 96-101 |
|
|