Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kertész Ákos: Makra

Kertész Ákos portréja

Makra (Magyar)

Makra tehát ráérzett a legkorszerűbb művészi problémára, és ha nem is tudja megfogalmazni –- a fogalmazás nem a szobrász dolga –, érzi, hogy a szobor így, a hegesztéstől eltorzulva lett IGAZ, és ha kijavítaná, HAZUDNA vele. És Makra most, hogy Salgó ilyen szépen elmondta, valóban érezte is, és megsejtett valamit abból, milyen démonokkal verekszik Vali festés közben: egy kék maszat, egy piros folt, egy ecsetvonás lendülete, íve vagy törése miképp lehet igaz, és hogy lehet hazug, de ahelyett hogy örült volna, megrémült tőle, mert nem normális dolog az, hogy az ember ilyen gondolatoknak szentelje az életét, és minden mást, ami a többi ember számára fontos: pénzt, családot, szerelmet, gyereket ennek rendeljen alá; ez csak a körben, Salgóéknál természetes, ha a műhelyben megtudná valaki, felelőtlennek, de legjobb esetben csendes örültnek tartaná (még a jó haverja, Vera Jóska is); s hogy ő ebbe belekeveredett, ismét csak különc, csodabogár lett általa, olyan szerzet, akivel udvariasan beszélnek, de nem fogadnak be az emberek maguk közé. Csakhogy Salgóék éppen ezzel fogadták be, és minthogy Vali is közéjük tartozott, Makra kettős életre kényszerült; másképp beszélt a gyárban, másképp a körben és Valival, és mindenütt félig volt jelen, mert mindenütt OTT volt, de OTTHON nem volt sehol.
Ahogy teltek a hónapok, Makra beleszokott ebbe az állapotba, és elenyésztek az ilyenfajta gondjai, a kép, a szobor naponta életformájává lett (attól a perctől kezdve, mikor délutánonként megszólalt a duda, és a lakatosok fölkapták a satu mellől kopott aktatáskájukat, és előre kifűzött bakancsaikban trappolva rohantak át az udvaron a mosdók és az öltözők felé), és egyre ritkábban kérdezte, mi értelme a festésnek, ahogy az élet értelmét se kérdezi az ember, ha élni akar (mert csak a vallás tud válaszolni rá: „Avégett vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, őt szeressük, neki szolgáljunk…” és a művészet is nyilván azért van, „hogy Isten dicsőségét hirdesse”, de Makra ateista volt), és megtanulta Valitól, hogy a dolgoknak a természetben nem céljuk van, hanem okuk, célja csak az embernek lehet; Makra tehát a maga céljait kereste, rajzolt (és nem kérdezte többé, minek), és a lemez-szobrászat technológiáján gondolkozott: hogy tudná megfelelő hőkezeléssel előre meghatározni az elhúzódást, amitől az első szobra sikerült, egész addig, míg Vali teherbe nem esett, mert akkor ismét elfogta a régi kétely, megrohanta az aggodalom és félelem. Nem azért, mert Vali a gyereket nem akarta megtartani (ezt higgadtan megbeszélhették volna, Makra nem volt erőszakos), hanem mert Vali ezzel kapcsolatban olyanokat mondott, úgy viselkedett, hogy az már Makra számára elfogadhatatlan volt, mert természetellenesnek, embertelennek hitte.
S azt még kibírta volna, hogy Vali veszekedett, ingerültségében belemart, s mintha nem is ő mondta volna nemrég, hogy „enni, inni, szeretkezni jó”; keserű dühvel gondolt az ölelkezéseikre; ezt még megértette Makra, s azt sem kérte számon Valitól, hogy most mért nem viselkedik értelmesen, a racionális elvei szerint; sőt heves lelkifurdalása támadt, mert minden idegszálával érezte a vizsgálatok megaláztatását, a kürettel járó testi-lelki kínokat, melyekért végső sorban ő a felelős (s amiket Valinak eszébe se volt titkolni Makra előtt), s gyötrődött, hogy a gyomra belefájdult, elöntötte a veríték, mert Vali kedves, ismerős testének minden sejtjét a magáénak érezte, és fantáziája élénk és véres képekben vetítette elé mindazt, amivel Valit kínozhatják – hát Makra átengedte magát ennek a másodlagos, részvevő szenvedésnek, hogy némileg törlesszen, bűnhődjön általa –, Vali azonban mindezen túl, olyan elemi irtózattal beszélt a gyerekről, hogy Makra nem akart hinni a fülének. Este még idegesebben érkezett, mint ahogy reggel elindult, meg se csókolta, táskáját levágta az ágra, kapkodó energikus mozdulatokkal átöltözött, hirtelen közölte, hogy az orvos háromhetes terhességet állapított meg, a béka eredményéért holnapután kell bemennie, de anélkül is biztos. Makra meg volt zavarodva, nem tudott szólni, ezt a pillanatot nem így képzelte el, olvasmány- és filmemlékek rajzottak az agyában, ahol a bájos és hamvas asszonyka átöleli az ura nyakát, lábbujjhegyre áll, és szemérmes mosollyal a fülébe súgja, hogy (ó, istenem!) anyának érzem magam, gyerekünk lesz, pici babánk, a kettőnké, a tiéd s az enyém; az ifjú férj megdöbben (mert tényleg: hogy is gondolhatott volna erre!), s a szíve muzsikálni kezd, túláradó boldogságában felkiált, ölbe kapja az asszonykát, körültáncolja a szobát vele (fiunk lesz, ugye, fiunk!); Makra – tekintettel az előzményekre, s kettőjük reális körülményeire – tudta ugyan, hogy Vali el akarja vetetni a gyereket, mégis hasonló érzést próbált magában fölgerjeszteni, hát aggodalmait elnyomva vonásait mosolyra igazította, s kitárt karral indult Vali felé, de Vali megborzadt, elhúzódott, hagyjál, mondta kelletlenül, Makra nem tudta, mit feleljen, de még megértőbb, még gyöngédebb akart lenni, átkarolta, s magához húzta a lányt, Vali ettől elvesztette a fejét, kitépte magát Makra karja közül, és ordított.
– Mit vigyorogsz, mint egy alligátor, eredj a francba, olyan vagy, mint egy rossz filmszínész, bűzlesz a hazugságtól, minden mozdulatod hamis! Mit akarsz itt megjátszani nekem?! Életedben nem voltál még ilyen gennyesen modoros! Undorodom tőled! Jaj, hogy utállak benneteket! Csak egy férfit látnék fölfeküdni arra a nyomorult asztalra, látnám, ahogy belerakja a lábát a kengyelbe, széttárja magát, mint a béka, és tűri, hogy beleturkáljon a gumikesztyűvel egy barom, és úgy nézzen rá, mint valami rohadt ringyóra, mint egy bűnözőre, mert nemi életet merészelt élni, vagy jópofáskodjon, megeresszen egypár gusztustalan viccet, mert ő lezser és modern ember és aranyos fickó, és tudja, hogy kell bánni a kurvákkal, és miközben a rohadt ujjával ott matat az ember hasában, piszkos ajánlatokat tegyen… csak egy rohadt férfit hallanék ordítani, mikor tágítják, megcsavarják benne a kacsát, miközben azt mondja neki a hentes, hogy ne ordítson aranyom, akkor jó volt…? És semmiért, egy negatív célért, mert ha az ember gyereket akar, és azért kínlódik, akkor rendben van…
Makra ebben a pillanatban döntötte el, hogy a gyereket meg fogják tartani. Eddig voltaképp végig se gondolta, mit jelent, hogy Vali teherbe esett; azelőtt rendszerint vigyázott különböző kalandjai során (részben mert tisztességtelennek tartotta, hogy egy nőt, akár csak egy rossz kurvát is, kitegyen a terhességgel járó bonyodalmaknak, részben mert ügyelt rá, nehogy egy gyerektartást a nyakába varrjon valaki – s ezt bátran tehette, nem kellett tartania tőle, hogy barátai, akik azt mondták, „bele, ami belefér”, kiröhögik, mivel nem volt köteles beszámolni nekik), Vali azonban szerelmi téren olyan szakértelmet mutatott, hogy Makra nem gondolt a következményekkel. Reggel óta, persze, nyugtalan volt ő is, érezte, hogy valami változni fog, de nem tudta, mi és hogyan; most, hogy döntött, hirtelen nagy nyugalom fogta el, leült az ágyra, és Vali dühödt, gyűlölködő kifakadására válaszul jókedvűen elvigyorodott.
– Ki mondta, hogy elvetetjük azt a gyereket. Megtartjuk és kész!
– Észnél légy! – mondta Vali.
Makra azt hitte, nem jól hall. Csak nézte a lányt értetlenül.
– Mit bámulsz? Meghülyültél? Csak nem hitted, hogy én gyereket szülök? Abból senki nem eszik!
Mi az, hogy nem eszik? – jobb híján ez a hülyeség jutott eszébe, amint görnyedt háttal, nagy csontos kezeit a térde előtt összekulcsolva kuporgott az ágyon, és zavarában előre-hátra hintáztatta magát, mi az, hogy nem eszik? Miből nem eszik? A gyerekből? Megriadva pislogott, nem nézett Valira, mintha félt volna, hogy valami szörnyűt, emberségéből kivetkőzött rémet lát, mert ez minden eddigi tapasztalatával ellenkezett; pislogott és vigyorgott bután és mereven, mintegy jobb időkre őrizve a mosolyát, mert ez a valószínűtlen lidérc, ez a képtelenség egyszer úgyis véget ér, Vali elröhögi magát, és azt mondja, nem kell majrézni, apukám, csak hülyülök, hiszen – Makra úgy tudta eddig – MINDEN nő gyereket akar, a gyerek utáni vágy a nő legerősebb ösztöne, s ha akad férfi, aki vállalja, hogy apa legyen, s azt, ami vele jár: a házasságot, anyagi gondoskodást, az anya s a gyerek védelmét, akkor nem lehet nő, normális, egészséges nő, aki ne akarjon gyereket.



KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
Az idézet forrása96-101

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap