Kiss Judit Ágnes: eleinte

mert eleinte tart a jelenlét,
míg az üres tér alakot őriz,
amíg a csend egy hang negatívja,
üres papír, amire írva
valami szép volt, de kiradírozták
a ceruzát a percek, a tintát az órák,
addig a hiány egyfajta jelenlét,
még nem feledés, és csak félig emlék.
 
aztán a csönd csak csönd marad.
hogy évek vagy egy pillanat
koptatják mattá azt a fényt,
mit rávetít a jelenlét
az üres térre, csöndre, hangra…?
így maradsz megint magadra,
s nem tudhatod, hogy a hiány
vagy a hiány hiánya fáj.

for at first the mere presence keeps you
as long as void space shapes a figure,
and silence is the negative of voice,
an empty sheet where beauty and joys
used to be written, but pencil was quickly
erased by minutes, and hours deleted the ink,
absence till then is a kind of presence,
not yet forgetting, and just partly memory.
 
then silence remains silence only.
if long years or just one minute slowly
fade away that certain brightness
thrown exquisitely by the presence
on the void space, voice and silence…?
that’s how you remain alone again,
and you can’t tell if absence or
the absence of absence hurts more