Kondor Béla: Bérház

Öreg bérház vagyok
és sírok most.
Rajtam locsog minden eső,
engem rogyaszt minden víz,
a könnycseppek bújnak fecsegő
szegleteimen (furcsa kis rovarok
ők, egy őstenger romlandó állatai),
reszketnek eresztékeimen
és reszketve megereszkedem,
süllyedek, mint a víz.
Van egy nagyon sötét szobám is,
ablaka alig-alig.

I am an old tenement
and now I am crying.
The rains babble on me
all waters strain and bend me,
teardrops hide on my chattering edges
(strange little insects they are,
the perishable fauna of a primordial sea),
they quiver on my joints
and I quiver, slacken
and sink, like water.
I also have a very dark room,
with barely a window.