Kormos István: N.N. bolyongásai

Ülvén vagy állván egy viking-
csónakban, szál magamban általában,
repülő halak, fókák, delfinek
seregeltek a tengeren utánam.

Szél kénye szerint pattogott
ingből feszített vitorlám; a só
elvált a vízcseppektől s csillagom lett,
anyajegyes mellemen viritó.

Mondom, repülő halak, fókák,
delfinek jöttek, de képletesen,
minthogy a viking-csónak is
sosemvolt-vizen imbolygott velem.

Még hogy imbolygott! eresztékei
sírása kitett-csecsemő-sírás,
bokáig vízben, persze csak mezítláb,
míg jég-farkas, köd-kutya tiriráz.

Esküvőzene cincogott
egy kék szigetről valahonnan,
gondoltam, lesznek arra lányok,
akikkel olthatom a szomjam.

Lehúnyt szempilláim alatt
combok erdeje verdesett,
kívántam nyakra, halántékra
comberdőből kereszteket.

Ölük kútjából ihatok,
s más ilyen hülyeséget hittem –
Mért volt e veszett szomjúság,
uram Isten!

Nem volt ott esküvőzene,
pap nélkül nagymamát temették:
valahai Ujj Máriát,
koporsóján száradó festék.

Seduto o in piedi dentro una barca - vichinga,
solo soletto, per la maggior parte,
pesci volanti, foche, delfini
mi seguivano a frotte sul mare.

La mia camicia tesa a mo’ di vela,
schioccava secondo i capricci del vento; il sale
si staccò dalle gocce dell’acqua, e divenne
stella sul mio petto, con la voglia sulla pelle.

Dico, venivano i pesci volanti,
le foche, ma in modo metaforico,
visto che anche la barca – vichinga,
ondeggiava con me sull’acqua -  mai esistita.

Altro che ondeggiava! Il pianto dei suoi
incastri, al pianto di un neonato si uguaglia,
nell’acqua fino alle caviglie, beninteso scalzo,
finché ghiaccio - lupo, nebbia – cane ulula.

Da qualche parte di un’isola azzurra,
strimpellava musica di nozze,
pensavo, là ci saranno delle ragazze,
pronte a spegnere la mia sete.

Sotto le sopraciglia chiuse
si dibatteva una selva di cosce,
desideravo sul colo, sulla tempia,
questa selva di cosce, di traversa.

Potrò bere dal pozzo dei loro grembi,
e altre amenità  simili credevo –
Perché di tanta sete dannata
mio Signore Iddio!

Là non vi era nessuna musica di nozze,
stavano seppellendo la nonna senza prete:
la buonanima di Ujj Maria,
sulla sua bara vernice essiccante.