Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kosztolányi Dezső: A nagyvárosban éltem, hol a börzék

Kosztolányi Dezső portréja

A nagyvárosban éltem, hol a börzék (Magyar)

A nagyvárosban éltem, hol a börzék
déltájt, mikor magasba hág a nap,
üvöltenek, és mint megannyi torzkép,
az ember-arcok görcsbe ránganak.
Középkorban, fényén egy régi délnek,
szólt a harang, letérdelt a paraszt,
ők így imádkoznak, kik mostan élnek,
csak pénzt kiáltva, és mohó panaszt,
ijedt számokkal istenről vitáznak,
az új istenről, "adnak", egyre "vesznek",
hódolnak az aranynak és a láznak,
magasba szállnak és a mélybe vesznek.
Kezük, mint azoké, kik vízbe buknak
és a tengerben egymást fojtogatják,
kéken sötétlik ere homlokuknak,
nem ismeri itt a fiú az atyját.
Mit tudják ők, hogy hol van ama méhes,
amelyre most a déli csönd alászáll,
mind telhetetlen, részeg, beteg, éhes,
a pénz ura a császár és a császár.
Jaj, nem lehet azt soha kőre róni,
mit szenvedünk, kik építjük ma nyúlánk,
egekbe vágyó, óriási gúlánk,
bár meg se látják e kor Fáraói.

Én is szolgálok, mint a többi árva,
a láznak és aranynak, kósza lélek,
irgalmat esdek, a karom kitárva,
s alázatos vagyok, mivelhogy élek.
Harminckét éve járok hőbe-hóba,
s az életemnek kedve már hunyóba,
szeretnék el-kivándorolni innen,
hogy még lehetne az életbe hinnem.
Egy asszonnyal, egy kétéves gyerekkel,
mennék az országúton, vándorember.
El innen, el-el, messze, édes álom,
és élni kissé, nem ily eltiportan,
két kedvesem elül egy kis szamáron,
s én kampós bottal, lenn az úti porban.

1917



I lived in a big city, where exchanges (Angol)

I lived in a big city, where exchanges
round noon, when sun's rays from above are pulsing,
are roaring and each face a cartoon face is,
of someone who is twitching and convulsing.
In the noon-light of a medieval day,
bells rang, and peasants were kneeling down like saints,
this is the way the ones who now live pray,
except that they shout money, greed, complaints,
with scary numbers argue god, redeemer,
the new god, "give", "take", which means to sell, to buy,
they’re paying homage to gold and to fever,
they're soaring highly now, then sink below to die.
Their hands like those of the drowning people who
are strangling each other in the ocean's runs,
veins of their temples darkening to blue,
and fathers are not acknowledged by the sons.
They don't know where the arbour is located,
on which the still of noon-time now descends,
they’re hungry, drunk and sick, unsatiated,
the rich are Caesars, on Caesar cash depends.
Woe, one can never carve in stone the dire
suffering endured whilst we build the slender
high pyramids that to the skies aspire,
which, for now's Pharaohs, eyesight will not render.
 
Like other waifs are, I, too, am a servant,
to the fever, gold, but have a rambling soul,
I seek forgiveness, arms spread wide and fervent,
as I'm alive and quite humble on the whole.
Thirty-two years through, heat, cold, I tread the line,
mood of my life is by now in sure decline,
I'd like to leave here, emigrate, leave the strife,
if I could only maintain my faith in life.
With wife and toddler aged two: a triple bond,
I'd walk the highway, I, the vagabond.
To go, be leaving - sweet, distant dream that track -
to live a bit, and be less down-trodden so,
with my two loved ones upon a donkey's back,
and I with hooked staff, treading the dust below.  



FeltöltőLeslie A. Kery
Az idézet forrásaMagyarul Bábelben

minimap