Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kosztolányi Dezső: Annyi ábrándtól remegett a lelkem

Kosztolányi Dezső portréja

Annyi ábrándtól remegett a lelkem (Magyar)

Annyi ábrándtól remegett a lelkem,
annyi könnyű nő mosolyát imádtam,
most egy dalt neked, ki az éjek éjén
vélem aludtál.

Hitvesem, dajkám, szerető cselédem,
élettől nehéz, viselős a bútól,
régi álmoktól komoly-ízü, furcsa,
mint a bor és tej.

Mert az életé a te ízed. Egy vagy
titkaimmal is, ki tudod a percet,
melyben angyal száll le kopott szobámba,
s rezzen a hárfám.

Sírva élő és mosolyogva játszó,
szörnyű színpadon suhanó szinésznő,
mily szerep volt az, hogy a földre rogytunk
és a torokgyík

fojtogatta már csecsemő-fiunkat,
lázmérő ingott ideges kezünkben,
s összeforradtunk, keserű kötéssel,
egyet akarva.

Jaj, ki zeng rólad? Szemem ím körülnéz,
kisszerűen jársz a szegény lakásban,
látlak a konyhán, szomorú sziveddel
ülni szerényen.

Tűvel, ollóval, kopogó gyűszűvel,
összeszúrt ujjal, gyerek-inget öltve,
gombok-gondok közt, mosolyogni némán
arra, mi elment.

Arra, ami már sohasem nevet rád,
s arra, ami jő, az iszonytatóra.
Ámde én, költő, az időre dörgök,
hogy ne rohanjon,

s úgy láttatlak itt, a kigyúlt egekben,
klasszikus szóval, valamint a régi,
őrködő anyát, szigorú szemölddel,
bús koszorúval,

aki áldottan megy előre árnyak
és kígyók között, a gyerek a karján,
fölszegett fővel, hihetetlen úton,
nagyszerü hittel.

1921



La mia anima palpitava da tante illusioni (Olasz)

La mia anima palpitava da tante illusioni,
avevo venerato il sorriso di tante danne facili,
or’ ti dono un canto, a te, che nella notte delle notti
con me avevi dormito.
 
Mia consorte, balia, amante, mia serva,
dalla vita appesantita, gravida di mestizia,
dal sapore dei vecchi sogni delusa, strana,
come il vino e il latte.
 
Perché il tuo sapore è quello della vita. Sei tutt’una
anche con i miei segreti, tu, che sai il minuto
in cui l’angelo scende nella mia stanza consunta,
e vibra la mia arpa.
 
Tu, che vivi piangendo, sorridi recitando,
attrice scivolante su un atroce palcoscenico,  
che parte era quello, in cui siamo crollati,
e la difterite
 
stava già strangolando il nostro neonato bimbo,
nelle nostre mani nervosi tentennava il termometro,
e ci siamo congiunti in un legame amaro,
aspirando alla stessa cosa.
 
Ahi, chi canterà di te? Gli occhi miei guardano
in giro, mentre ti aggiri consueto nella misera casa,
ti vedo in cucina, mentre con cuore mesto
stai seduta umilmente,
 
Cucendo camicetta da bambino, con l’ago,
le forbici, ditale ticchettante, le dita punzecchiate,
tra bottoni e preoccupazioni, sorridi in silenzio
a colui, che se ne era andato.
 
A colui, che mai più ti sorriderà,
a quel, che verrà, alla minaccia tremenda.
Ma io, il poeta, redarguirò il tempo,
che non corra così veloce,
 
ti farò apparire qui, in questi cieli illuminati,
con le classiche parole, nonché madre vigile
d’una volta, con le sopracciglia severe
con la ghirlanda mesta.
 
colei che prosegue benedetta tra ombre
e serpenti, con il bimbo tra le braccia,
con la testa dritta, sulla strada incredibile,
con la fede ammirabile.

1921
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap