Kosztolányi Dezső: Sera, sera… (Este, este… Olasz nyelven)

Este, este...
          Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.

Sera, sera…
          Ombre ondeggiano,
e serriamo le nostre porte,
prestiamo attenzione al fremito vagante,
fischio d’un treno lontano -  lontano.
E venne il silenzio.
Fuori nella notte vaga
dorme il campanello.
Il divano si nasconde per paura.
Sonnecchia la poltrona.
E’ assonnato il quadro polveroso.
Dormono i campanellini.
Stanno dormendo in ogni dove.
I giocattoli, i bastoncini per rotolare i cerchi,
e anche il povero specchio silente.
 Oh, muti campanellini.
Anche il nostro orologio batte l’ora con paura.
Dorme il nostro gattino e il vecchio mastino,
non svegliamoli – sss! – tutti questi dormienti.
Dormono le maniglie antiche di rame,
e dormono le brune porte stanche.